Irodalmi Szemle, 1974
1974/4 - HAGYOMÁNY - Farkas István: „Magyar írók Irodalmi Társasága”
Az elmaradt tósztok A helyzet komolyságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy egy felköszöntő sem hangzott el, csak a szomszéd asztalnál bankettező orvoskongresszus „hoch, hoch, hoch” kiáltására csapott fel az „éljen”! így sok tószt bennrekedt az írókban. (Biztosan versek és novellák születnek majd helyettük, jobb lett volna kimondani őket. Szerk. j Farkas István el nem mondott felköszöntője szövegét a búcsúzásnál adta át írásban Győry Dezsőnek. Simándy Pál, akit hiába unszoltak váltig a gátra, állítólag két tósztot vitt haza magában. A többiekről a görbe tükör így értesült: Fábry Zoltán Ölvedit, Egri Viktor Darkót, Kaczér Illés pedig Sziklayt akarta felköszönteni. Sziklay pedig a most megjelent „An- tológiá”-ból akart a kimaradt írótársakra poharat emelni. Földes Sándor tósztjában megígérte volna, hogy ezentúl „Ember”-nek ismeri el azokat az írókat is, akiknek a neve nem „F” betűvel kezdődik, mert eddig csak hárman voltak: F-öldes, F-ábry, F arkas. Az elmaradt dilettánsok üdvözlő táviratát pedig Kázmér olvasta volna fel, bejelentve nevükben, hogy „írói” ambícióik többé nincsenek és csak a „gazdasági” érdevédelemből kémek a társulásban részt.8 Mások is akadtak, akik vidám sorokban emlékezteV vissza a trencsénteplici írótalálkozóra. A Reggelben például Földes Sándor közölt cikket a következő címmel: „Lényeges utóriport az írókongresszusról. — A soványak kongresszusa. Rémhistória a levágott kézről és a vegetáriánus juhászról. Valami lényegeset is kell írni a trencsénteplici írókongresszusról. Ez pedig a következő: a kongresszus a sovány külső, a jól megrakott asztal és az irodalom mellőzésének jegyében folyt le. Tizenhat sovány ember gyűlt itt össze, csupán a tizenhetedik, dr. Sziklay mutatott fel némi konstruktív emberformát, (konzervatív elveinek megfelelően), és ezért természetes őt kellett elnöknek megválasztani. Ezt már az írók formaérzéke követelte így, egyébként az írói kongresszus irodalom nélkül zajlott le. Zajlani sem igen zajlott, aki valamit indítványozni akart, az megsúgta a szomszédjának, ez tovább adta és mire a tizedik hangosan is elmondta, az eredeti indítványozó ellene szavazott. Csupán a legfiatalabbak: Győry, Egri, Herczeg ágaskodtak, ezzel szemben két másik fiatal, Szvatkó és Darkó dicséretesen hallgattak. Ez a kettő volt a legszellemesebb. Az ellentéteket, illetve végleteket A Reggel gárdája állította ki: Bihari volt a legkisebb és Kaczér a legnagyobb — centiméterekben. Jellemző, hogy a soványság mellett rövid haj dominált, a hosszúhajú veszedelem és Fábry Zoltán fürtjei valóságos kalózlobogóként hatottak a fehér asztal fölött, ahol egyébként tartalmas butéliak álltak miből az aposztrofált nem is késett a részét kivenni. A konstruktív polgári világ, mint említettük, Sziklay személyében volt jelen. Turánt azonban mégis két destruktív képviselte: Simándy és Földes ferdevágású szemekkel, ami őket hamarosan nagy barátsággal kapcsolta össze. A vacsora hozta meg a találkozás clouját az általános vesézésben(!), a legérdekesebb indítványok is a vacsora után merültek fel. Bihari bejelentette, hogy A Reggel vezércikk helyett ezentúl Mécs-verseket fog hozni, Sziklay viszont Földest angazsálta a Prágai Magyar Hírlap első oldalára, csak arra kérte, hogy ezt el ne árulja Komáromban, ahol Sziklay végtagjai vannak, nehogy azok az agy ellen lázadást szítsanak. Miután Mécs László nem hozta el piros harangját, a legcsökönyösebb éjszakázok, Kaczér és Fábry nélkülözték a hajnali harangszót és így filozófiai vitájukat nem tudták befejezni. Pedig már a hamburgi orvosok is gyanakodva figyelték a hallban átszellemült arccal hadonászó két embert, bizonyára valami érdekes patológiai esetet sejtettek bennük. Erre való tekintettel Kázmér Ernő rögtön szerződtette őket a Nyugatba, amelyet kinevezett szlovenszkói lappá. A fürdés, mint veszedelmes kísérlet, a legtöbbnél elmaradt, ellenben a „Pannónia” aszújára ismét teljes bátorsággal sorakoztak. Nem kis riadalmat keltett azonban a vendéglátó Horváth Szilárd bejelentése, hogy a park egyik fájának odvában egy élő kezet találtak és a felfedező rémülten húzta vissza kezét az üregből. 8 Prágai Magyar Hírlap, 1926. május 27., csütörtök
