Irodalmi Szemle, 1974
1974/1 - Kováč, Dušan: Versek (Tóth László fordításai)
Dušan Kováč images (részlet) II A föld alól sírkövek nőttek ki csöndesen Mint a cövek — nyárfák zöld tarkói csúsztak a szélbe Már jönnek Az akácos régi úton térnek vissza (Sírhalmok szegény népe) Maguk után minden üres helyet megsiratnak kinagyítások az Orfeuszból (Részletek) A legrosszabb senkit se várni Nem a kétségbeesés s nem a reménytelenség miatt Csak azért mert végül mégis megérkezhet (És elmehet) Szomorú dalok ezek Melyeket fél lábbal az alvilágban Agyaggal teli szájjal énekelnek I Nem látni téged és nem hajolni föléd Mintha homlokkal a sziklához Távolodón A fájdalom hamu alakjában sem susog föl szemed sarkában Tiétek sziklafürtjeim tiéd szétlengetett harangom bíbor füleim dirib-darabjai És ennyi összefüggő dolog Aminek lelke van Csak be kell lélegezni őket Annyian voltatok annyian álltatok félkörben — és most senki 0 Hová? Vad tekintettel néztek rám S a félelem láncain vonszolva te is Sápadsz már Arcod nyiladékai ott eltávolodtak egymástól Aztán a fasoron indulok el ahol rejtőzködve lesel rám Ahol virradatkor a bűn almáját fehér nyelved alá Rejted és nem hányod ki
