Irodalmi Szemle, 1974

1974/4 - HAGYOMÁNY - Turczel Lajos: A magyarországi Magyar írás és kapcsolata a szlovákiai magyar irodalommal

akinek úgy látszik szervi hibája a bőbeszédűség, technikai készségével visszaélve — rendszerint bizonyos, inkább papi, mint költői cél érdekében — szavak áradatát tornyozza verssé, elhitetve a hozzánemértőkkel, hogy acélból van a papírmasé. így kerülnek szép és teljes versei közé mind nagyobb számmal rímbeszedett prózai jelentéktelenségek, megtűzdelve a költői látás egy-két virágával. Szép szavak az átélés ereje nélkül.” (M.Í., 1927, 3. sz.)

Meg kell jegyezni, hogy Mellékynek ez a kemény kritikája 4—6 évvel korábban jelent meg, mint József Attiláé (Toll, 1931) és Illyés Gyuláé (Nyugat, 1933). Ebben az időben a neves kritikusok közül még csak Fábry mutatott rá Mécs gyenge oldalaira és helytelen irányt vett költői fejlődésére; a Kassai Naplóban 1925—26-ban írt cikksorozatában [Írók és irodalom Szlovenszkón / többek között ezeket állapította meg: „A kezdet szép volt; mindenkinek fel kellett figyelni, fel kellett ujjongani... Aztán félteni kellett. Kimondani: a jóság gesztusa elpuhulhat, ellaposodhat, ha nem egyensúlyozza tömörebb nyelv, a drámai nyelv, az erősebb markolás: a szűkebbre fogás, a szürkébb valóság, a tekintet nélküli szociális életpozitívum... És ma, másfél év múlva mit látunk? ... Az emberlíra szavalólírává laposodott; a néma, erős tábor helyett hangos percemberkék tenyércsattogása a visszhang: közönségsiker.” (F. Z.: Kúria, kvaterka, kultúra, 1964, 48. 1.).

Melléky Kornél a Magyar írásban szigorú kritikával illette Ölvedi Lászlót is, akiről A bányász éneke című kötete kapcsán írt: „Sok Ady-hatás. Egyes sorok, sőt versszakok tisztára Ady-utánzengések ... Nem jutott túl az impresszionizmuson, sőt még odáig sem egészen...” (1924, 7—8. sz.). Urr Idáról és Egri Viktorról viszont jobb véleményt for mái, bár a kezdés fogyatékosságait náluk is konstatálja. Urr Ida Zokogások című vers kötetében felfigyel „az újszerűen ható jelzőkre, metaforákra, tiszta és eleven fantáziáról tanúskodó képekre”, de további útján „kevesebb temperáltságot, mélyebbről fakadó s elemibb erővel ható érzést” kíván a költőnőtől (M. I., 1924, 7—8. sz.). Egri novellásköteté- nek (Pierre találkozása, 1925) legtöbb írását még kiforratlannak tartja, de a címadó novelláról — mely „biztos kézzel formált elbeszélés, az epizódok művészi intarziájá val” — nagy elismeréssel szól: „Jóformán semmi sem történt, és mégis mily sok meg rendülés, lélek mélyén lezajló párviadal, győzelem és vereség, vágy és lemondás árnyékük a halk történés mögött.” (M. I. 1925, 9. sz.).

Az ígéretes perspektívát, a pozitív fejlődés erőteljes előzményeit Tamás Mihály és Földes Sándor köteteiben látta meg Melléky. Tamás Novelláskönyvében „erősen látott, életes alakok küzködnek sorsukkal, körülöttük tragikus feszültségű atmoszféra, mely apró, mindennapos céljaikat is elérhetetlennek látszó távolságban mutatja. Életük félszeg tántorgás a kompromisszumok önáltató narkózisa felé. Tamás Mihály biztos kéz zel vezeti emberei sorsát, s bár életlátása és kifejezésmódja naturális, az a robusztus erő, amellyel emberei tragikumát elénk vetíti, a naturalizmuson túlmenő értékeket tanúsít.” (M. I. 1924, 7—8. sz.J. Földes Sándor Én öltelek meg? című kötetének versei „a háborút követő nagy lelkiismeret'iurdalás, a természettudományos világnézetet buktató új lélekbeforduló világérzés, a múlt megtagadása és lerombolása, jövőbe utakat robbantó elszántság jegyében foggantak... Bár írójuk még nem szakadt el teljesen a múlt formáktól, de biztos célkitűzései és erőteljes stílusa — noha az utóbbi, akárcsak világfelfogása kiegyensúlyozatlan és egyenetlen — érdemessé teszik arra, hogy kötetét figyelem kisérje.” (M.I. 1926, 7—8. sz.).

A Tamásról és Földesről szóló minirecenziók a két íróról nemcsak találó, hanem előremutató fejlődési helyzetképet rajzoltak, mert a fejlődésüket gátló akadályok mellett (Tamásnál a naturalista hajlam, Földesnél a stílusegyenetlenség) megmutatták azokat a pozitív alkotói adottságokat is (Tamásnál az atmoszférateremtés, Földesnél a szilárd társadalmi angazsáltság), melyekre a további fejlődés épülhetett. A Rácz Pálról írt ugyancsak találó minikritikában egy ellentétes írói fejlődés képe van felvázolva; olyané, melyet a könnyebb megoldások iránti vonzás jellemez. Rácz a Melléky által recenzált regényében (A könyvnyitó asszony] — és más alkotásaiban is — kitűnő téma- érzékről tett tanúságot, de „eseményteljes történeteit” a teremtő erős hiányában csak lektűrré tudta formálni. Ez a sajnálatos írói sors a Melléky által készített miniatűr helyzetképben így van rögzítve: „Eseményteljes történet, melynek középpontjában, mint a pók a hálóban, a jövőbelátó asszony áll, aki jövendöléseivel irányítja az emberek életútját. Kiváló téma, amit azonban a regényíró nem tudott eléggé kiaknázni, mert