Irodalmi Szemle, 1974
1974/4 - Mészáros László: Sors és háború (A háborús filmek problémájáról néhány új szovjet film kapcsán)
Tachmina már későn érkezik: a tragédia megtörtént. Szohráb utolsó kívánsága az, hogy szülei próbálják megakadályozni az esztelen harc folytatását. A halott Szohrábbal a karjaiban azonban hiába Indul el Rusztem az előre nyomuló seregekkel szemben: megkezdődik az öldöklés. A fehér tulipánok völgyében azóta már csak piros tulipánok nőnek és éjjelente Rusztem és Tachmina szelleme bolyong közöttük ... 5. Ha Grigorij Koltunov csak a puszta történetet vette volna át Firdúszitól, minden bizonnyal csak egy közönséges ál-történelmi film keletkezett volna, amelynek orientális színei érdeklődésre tarthattak volna ugyan számot, de művészileg, tehát összhatásában, a film nem érte volna el például A fáraó színvonalát, mely a különféle történelmi históriákkal szemben (Dzsingisz kán, A római birodalom bukása, stb.) határozott értéket képvisel. A fáraó értéke abban rejlik, hogy időszerű problémákra összpontosított. Ezt az időszerűséget Koltunov forgatókönyve azzal éri el, hogy szinte az időn kívül helyezi el a történetet. Azzal az egyszerű mesterfogással, hogy hű marad az eposz fenséges nyelvezetéhez és a dív (gonosz szellem) Túlad szerepeltetésével az eposz mondaszerű elemeihez. A történet ezekután aztán általános érvényűvé és szinte nyomasztóan nehézzé válik. Ennek az összhatásnak az elérésében természetesen része van a film többi elemeinek is, elsősorban Borisz Kimjagarov rendezésének és Davlat Chudonazarov szug- gesztív fényképezésének. A film utolsó részében van egy képsor, amelyben Kejkavusz, az iráni sah, a harc kimenetelét figyelve azt bizonygatja az udvari költőjének, hogy a dalból megalkotott emlékműnél sokkal tartósabb az emberi koponyákból rakott emlékmű. A költő nem ért egyet a királlyal; a költő marad a tolinál. Tudjuk, a költőnek van igaza. A Szijavusz Előhangjában Firdúszi saját szavaival: „csak zengjed énekid: Mi daltól lett újjá, sohasem vénhedik!" (Radó Antal fordítása). A film legendaszerűsége és nyelve azzal, hogy kiemeli az időből a történetet, mintegy kerettel látja el azt. A keret pedig időszerűsít (aktualizál). így kerül hozzánk közel Rusztem és Szohráb drámája és ez teszi félreérthetetlenné a film üzenetét. A fehér tulipánok völgyét a kiontott vér változtatta A piros tulipánok völgyévé. Rusztem és Tachmina szelleméhez hasonlóan szellemek bolyonganak Lidice és May-Lay fölött is. ... és a hajnalok csendesek itt 6. Borisz Vasziljev novellájának olyan átütő sikere lett, hogy gyors egymásutánban következtek a más műfaji formációra való átdolgozások. Hetvenkettő-hetvenhárom telén Moszkvában két színházban is játszották: a Szpvjet Hadsereg Központi Színházában S. Diment és B. Erin rendezésében, a Tagankai Dráma és Komédia Színházban pedig J. Ljubimov és B. Glagolin vitte színre. Ugyanebben az időben megjelent Moszkva bemutató mozijaiban a Sztaniszlav Rosztockij rendezésében készült kétrészes színes film is. Mi az az érték, ami ilyen páratlan sikert biztosított Vasziljev történetének? Mindenekelőtt talán az írói látásmód és előadásmód újszerűsége. Firdúszi szavaival (ugyancsak a Szivajusz előhangjából): „Jó öreg lantosom, jersze megint persze, / Csendüljön ajkadon új regének verse! / Hogyha bölcsességgel párosítja a dalt, / Vidít az énekes aggot és fiatalt;” „Régi lesz, régi lesz az én történetem, / Ámde újjá teszi, meglehet énekem”. A régi történet újszerű előadásában a gondolati alapot a film rendezője így fogalmazta meg: „A film nem a nagy offenzívákról szól, hanem a kis harcokról és ütközetekről, amelyekben nem kevés dráma és tragédia játszódott le. A történet hősei fiatal lányok, akik egyik a másik után mind elpusztulnak. Nem akartak meghalni, élvezni akarták az élet szépségeit, de nem adódik erre lehetőségük.. [Filmový pfehled, 49—50/1972). 7. A háború kezdetén történt, valahol az északi front szélén, Karélia erdős, tavas vidékén ... Vaszkov őrmesternek végre teljesült az óhaja: fegyelmezetlen, részeges és szoknyavadász legénységét leváltották és két raj fiatal légelhárítós lány vonult be a helyőrségbe. Vaszkov csöbörből vödörbe került: nehezen ment a munka ezzel a „legénységgel” is. Az időnkénti riadók között vidáman éltek a lányok és sok borsot törtek Vaszkov orra alá. A szigorú és komor őrmesternek nem volt könnyű a sorsa: a finn háborúban szerzett sebesülése nem gyógyult be teljesen és ezért csak hátországi szolgálatra osztották
