Irodalmi Szemle, 1974

1974/4 - — varga —: Balla Kálmán verseihez

közeg témává alakul, s a téma eleven közeggé. Ez a fajta költészet szemmelláthatóan esztétikai alapállásból indul, innen kalandozik más területekre. Csatáit megvíva a költő ide tér vissza pihenni és erőt meríteni. Tudvalevő, az esztétikai akció a teljes kutatásának csupáncsak egyik — erősen körülhatárolt — módja. írhatnánk nyomban az elsietett következtetést: költőnk a részt kívánja, s elveti az egészet, a végtelent. De nézzük meg más oldalról ezt a problémát.

Ahogy például a hltregék alakjaiba, történeteibe szublimálhatok a ma erkölcsi kérdései, a korszerű emberi magatartások, így alkalmas a vers is, az esztétikai magatartás is, az önvaló megmutatására-feltárására. A vers tehát csak alkalom, helyzet, amelyben a személyiség megvalósulhat. Ne tévesszen meg minket az sem, hogy a felépítmény (a nyelv) válik közeggé (tehát a jelek materializálódnak — szükségszerűen), s nem a valós világ: a tárgyak, a természeti jelenségek és dolgok. Balla küzdelmének nyilvánvaló célja: eggyé válni a szóval, s maga a szólás ténye igazmondást jelentsen. Költőnk tehát nem ismer esküvést, nem szenvedheti az esküre emelt ujjat. A költői működés (a versírás, alkotás): az erkölcs törvényei szerinti munka. Balla magatartása végeredményben tehát hagyományos, miképpen hagyomány az írástudók erkölcsi felelőssége.

Az itt bemutatott versek — előzetesen kivédve az esetleges aggályokat — nem homá- lyosítanak, hanem fénybe rántják a dolgokat, a nyelvet, tisztáznak, levetkőztetik a világot. Emberhez méltó munka: megteremteni a tárgyak grammatikáját.

Az elmondottak bizonyításául iktassuk ide egy versét, az Ajánlás címűt.

ha most fordítasz — a szó űrébe érsz. e sorok mégiscsak eltakarnak.

az űr és a vers e lap igaz mérlegén, a könnyű gondolat.

olvassál tovább — a csendben, fond rá kezed a képzeletre, sétálj — isteni türelemmel

mígnem kinő alattad — a mélységek füvén

A vers befejezetlen, az utolsó sor végéről elmaradt a pont. Nyitottsága csábít: lépj be, olvasó, járkálj a soraim között, fülelj és nézz alaposan körül. S ha az olvasó enged a hívásnak, belép, várja őt a világ, keze alá simulnak a teremtett dolgok.

Ez a rokonszenves, gyakran az űrbe is nyúlni kényszerülő költő, jóllehet gyötri olykor őt a földvonzás hiánya, s bár nem egyszer fulladozik a ritka magaslati levegőben, ez az ember minden gátló körülmény ellenére az ormon marad. Azokban a körökben, ahol ő beszél, ahonnan ő beszél, gazdálkodni kell a mozdulatokkal, takarékosan, pontosan lélegezni. De a látkör, ami körbefogja ezt a magaslatot, végtelenül tág. Biztos, éles szemek figyelik a tájékot szakadatlanul.-varga-