Irodalmi Szemle, 1974

1974/4 - Kopasz Csilla: Jó neked

Megborzong. Milyen hideg van a lakásban. Igazán fűthetnének már. Fázósan összehúzza nyakán a pongyolát. Biztosan valami olcsó film lesz, de lefeküdni semmi kedve, úgysem tudna aludni, inkább végignézi.

Megkezdődik a film.

A képernyőn ragyogó fiatal nő tűnik fel, végigsiet az úton, s a következő pillanatban egy jóképű fiatalember nyakába borul. Csók.

Megszólal a telefon. Anna lusta mozdulattal veszi fel a kagylót.

— Mit csinálsz? — kérdezi a barátnője.

— A tévét nézem.

— Mit adnak?

— Filmet.

— Jó neked! Este nyugodtan leülsz, és nézed a tévét. Senki sem zavar. Bezzeg én! Itt a nyakamon a gyerek, még csak most sikerült nagy nehezen ágyba imádkoznom, a férjem ellenben már egy órája horkol, délután vacsorát főztem, meg a holnapi ebédet, mostam, olyan fáradt vagyok, majd összeesek. Nem is tudod, milyen szerencséd van, hogy nem mentél férjhez. Nincsenek ilyen gondjaid. Ha egy csepp eszed van, nem veszel kölöncöt a nyakadba. Élni sincs kedvem, nemhogy tévét nézni... Miről szól a film?

— Hát...- Szerelmes? ____________

A

nna a készülékre pillant. Még tart a csók.

— Igen — feleli.

— Akkor nem zavarlak, bekapcsolom én is. Szervusz!

A képernyőn a szerelmespár egymást átölelve bandukol, majd eltűnik egy sötét kapualjban. Ekkor eltűnik a kép. Adáshiba.

Anna fáradtan lehunyja a szemét. Éppen a legérdekesebb résznél ugrik be a hiba. Ojra cseng a telefon. Besszúsan nyúl a kagyló után.

— Tessék — mondja fakó hangon.

— Képzeld, még mindig nem jött haza! — zokogja valaki a vonal túlsó végén. Az unokahúga.

— Kicsoda nem jött haza?

— Az az alávaló ...

Vagyis a sógora.

— Ha olyan lakásom volna, mint neked, egy pillanatig sem haboznék, itthagynám . . .

— Nyugodj meg — csitltja Anna. — Gondolj a gyerekre, ilyen állapotban nem szabad magad felizgatnod.

— Nem bírom tovább ... Biztosan felszedett valami nőt... Mennyivel jobb neked! Ha tudnád, mennyire irigyellek!

— Nézd, mindegyik házasságban vannak nehéz időszakok . ..! Na de nem kell mindjárt kétségbeesni.

— Tudod is te, hogy mi az! Te ezt nem értheted meg. Független vagy, azt csinálsz, amit akarsz, oda mész, ahová akarsz, de én még csak megbosszulni sem tudom ilyen állapotban ... Várj csak! Valaki jött! Te vagy az, Kálmán? — hallotta Anna a boldog kiáltást. — Ö az! Megjött, hála istennek, akkor szervusz, majd felhívlak valamikor, jó?

— Jó — feleli Anna.

Közben a film véget ért.

— Mára búcsúzunk, kedves nézőink. Nyugodalmas jó éjszakát kívánunk mindnyájuknak ...

Anna kikapcsolja a készüléket. Sötétség borul a szobára. Gyors mozdulattal ledobja magáról a pongyolát, megborzong, és dideregve bebújik a paplan alá.

Jó neked — cseng a fülében egy hang. Hosszú ideig álmatlanul hánykolódik.