Irodalmi Szemle, 1974

1974/4 - Petrőci Bálint: Hullám hullámot tör (II.)

Karaman hátat fordít, hogy ne is lásson. Csak mosolyoghatok rajta. Az egyik falusi agrár a vállát vonogatja. — Megtettünk mindent, titkár úr! — De ahol nincs, ott ne keress! — mondja a másik. — Talán legközelebb... — Jobb is, hogy előbb mehetünk Čertižnére — szólal meg Michal Kováč, a laboréi agrárbank igazgatója. Legalább körülnézhetünk, hogyan készítették elő a gyűlést. Ott biztosan sikerülni fog! Nem tévedett a bankigazgató úr. Certižnén délután öt órára hívták össze az agrár- gyűlést, de már jóval előbb megtelt a gazdasági szövetkezet nagy kocsmahelyisége. Vagy százhatvanan szoronganak a teremben. Hiába hagyják tárva-nyitva az ajtót, a ba­gófelhő ott gomolyog a fejük felett, megködösíti a petróleumlámpa fényét. Van aki sört iszik, mások pálinkát, olyan is akad, aki már csak a söröskorsó fenekére nézhet, mert több korsó italra nem telik. A legtöbben csak a füstöt fújják és lesik a szónoki asztal­hoz ülő vendégeket. Vaszil Karaman Stropkovröl, Andrej Mikita Humennén titkárosko- dik. Kaliňák képviselő is eljött Svidnikről, ott a bankigazgató úr, Michal Kováč, s a másik la­boréi hivatalnok, Peter Starinský, aki a járási hivatalt képviseli. Ilyenkor hangzatos címe van, ő a gyűlés komisszárja. Mihail Zjatik a falusi agrárok nevében megnyitja a gyűlést. Nagyon szűkszavú. Egy szóval sem említi, hogy mi történt aznap a községben. Gyorsan át is adja a szót a területi titkárnak. Az okosabb emberek majd többet mondanak! Kara­man tud beszélni, szóvirágos nyelvének köszönheti szép fizetését. Most is, mint egy ügyes festő, olyan színesen ecseteli az általános gazdasági helyzetet... Valaki közbekiált. — Arról beszélj, ami minket érdekel! — Tudjuk, hogy nem rózsás a helyzet — válaszolja széttárt karral Karaman —, de a kiutat ismerjük. A mi képviselőink... — Azt is megtűrik, hogy az utolsó tehenecskénket is elvigyék! — harsogja egy hang. a petróleumlámpa sápadt fényében. Csak meg kellett indítani a lavinát, s a torkokból máris szakadt a szó. — Dimunt vitték a csendőrök! — Peter Szkeptács... — ... a kommunista . . . — ... megmondta a csendőrparancsnoknak, ha nem engedi szabadon Dimunt, rossz, vége lesz ennek! — Maga mit mondott a parancsnoknak, mi?! — Beszélt vele!... — Mit mondott? Ki vele! Karaman arkangyalként felemeli a karját. — A megjegyzéseket hagyják a beszéd végére. Akkor mindenki hozzászólhat... — Most kezd hullani a manna — kiált fel az egyik falusi. — Már sok ígéretet hallottunk!,.. Starinský komisszár fészkelődik, mindig arrafelé kapja a fejét, ahonnan a felhorka­nást hallja. — Az nem ígéret, nem üres szalmacséplés, amiért a mi pártunk harcol! — ereszti meg a hangját Vaszil Karaman. De az arcán látni a döbbenetet. Ezt sem élte még meg, hogy a saját tagjaiknak kelljen újramagyaráznia az agrárok politikáját. De vajon a tag­jaik kiáltoznak olyan indulatosan? Haburán is azok a bitang Turokék nyitogatták a cső­rüket! Itt is a provokátorok lázítanak! És nem kis szomorúsággal néz végig a tömött termen. A mieink miért hallgatnak? Megköszörüli a torkát, hogy leküzdje rekedtségét. — A kisgazdák érdeke a legszentebb előttünk! — jelenti ki méltóságteljesen. Ha meg­felelő számban jutunk be a parlamentbe, s ez maguktól, a választóktól függ, mi leszünk azok, akik elintézzük az adóleírást, a végrehajtások leírását, és megszavaztatjuk az állami segélyt is, hogy a mi gazdáink többé ne tengődjenek! ... A morgás elhatalmasodik, mintha tenger morajlana. — Minket az érdekel, hogy mi lesz ma, és mi holnap! — szélvészként süvít keresztül a termen az éles kiáltás. — A végrehajtó megint magával hozza a csendőrt?! Karamant elkapja a düh, s az indulatos hang irányába mutat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom