Irodalmi Szemle, 1974

1974/1 - Koncsol László: Elemző ajánlás (Varga Imre kötetéhez)

Az 1970-es antológia Varga-versei még több szempontból más képet mutattak íiatal szerzőjükről, illetve a világról, amelyet tükrözött. Fentebb az első Varga-kötet magvá- nak a nyílt-zárt dilemmát mondtuk — nos, az antológia anyagát, vagyis Varga kezdő éveit a zártság élménye jelölte meg, a bezártságé, a körülhatároltságé, a bekerített- ségé, valami szomorú determináció jegyében. „Szemeim útja rég rajzolt vonal” — írta akkor. Vagy: „féllábon csoszognak emlékeink... ebben a sohasem időben / az ember jajgat átkozza magát / mert nem láthat tovább ujjai erős rácsainál”. Vagy a legvégletesebb alakban: „levágott fejem / levágott fejem / a fűrészporból kukorékol utánam”, illetve: „fogam gyökeret vert a homokban”. — Zárt és merev állapotok: e verscsíráknak talán egyetlen dinamikus eleme az irónia.

Egyébként megdöbbenti a lélektanban járatos embert a kép, amelyet a kezdő Varga Imre a világról az antológia verseinek korában mintázott, megrázó, mit és hogyan alakított képekké a világ látványaiból, mert végső soron azt leplezi le, hogy mit tudhatott meglátni a tizennyolc-húszesztendős fiatalember a földből.

Vargának és társainak nem volt mély és eleven hagyományélményük, sem až iskola, sem a társadalmi környezet nem volt képes kiépíteni a kapcsolatot nemzedékük és a múlt között. Az iskola formalizmusa, hagyománykultuszunk kánonizáló hajlamai — talán ez az oka a jelenségnek, talán más — nem mostani föladatunk a kérdést kutatnia De a jelenség, az vitathatatlan. Sok tekintetben fájó volt ez a hagyománytól elidegenített állapotuk (tudatosan használom a cselekvő alakot a visszaható „elidegenedett” helyében, mert egyrészt a 18—20 éves gyerekember, ha mély impulzusokat kap, még nem tagadhatja, mert nem képes tagadni a hagyományt, a kultúra fejlesztésének ez a szükségszerű mozzanata — bár így is más módon, a formák alkotó újrateremtésével — a tapasztalatok szerint az egyéniség fejlődésének egy későbbi szakaszában következik be, másrészt ha tömeges tünet, akkor vitathatatlan, hogy tőlük függetlenek — társadalmiak — az okai) — de ennek a hagyománytalan indulásnak hozadéka is van. Ha meggondoljuk, hogy egy-egy hagyományos formai elemhez (mint ritmus, rímfaj, strófa- szerkezet) adott hangulati érték, sőt tágabb jelentés, értelem is társul, nem tudjuk eléggé felbecsülni a formai hagyományoktól elbitangolt költők szabad formáiban megszólaló meztelen tartalmak dokumentumértékét. — Mit kezdjen az ember, ha nincsenek méltó fegyverei egy fölfegyverzett világban? Mit kezdjen csupaszon egy fölruházott világban? Ha a világ nem adott fegyvert, eszközöket, ruhát, és kénytelen vagyok meztelenül hadonászni, ne mulasson rajtam és ne ítéljen fölöttem senki, mert a saját meztelen lényegén kacag és ítélkezik, mondhatnánk akkori gesztusaikat védelmezve.

Ha ezt így végiggondoljuk, megnyugvással kell fogadnunk az itt jelentkező érettebb Varga érezhető lelki föllazulását, zárt köreinek kinyílását, görcseinek oldódását és azt, ami ugyanilyen fontos, mert kifejezetten esztétikai többlet: költői-formai világának robbanásszerű gazdagodását.

Ez c. hagyományokhoz való megtérés ideje. Varga Imre megszerzi magának a fegyvereket és az eszközöket, mint Crusoe is, akire annyit hivatkozik. Onnan veszi őket, ahonnan a legegyszerűbb: kortársaitól, mint Weöres Sándor, Nemes Nagy Ágnes, vagy akár Tandori Dezső, akik maguk is magukban hordozzák a hagyományt.

A módszerek ugyanis, amelyekkel él s a módszerekben kifejeződő attitűdök részben az említett kortársakéi. De csak a módszerek! Az anyag, amelyet az elsajátított eszközökkel megközelít és fölbont, a saját anyaga. Bizonyíték? Az anyag fönt elemzett lényegi egysége és nyelvének egyre növekvő, újításoktól sem visszariadó ereje. Nem szolgája, hanem ura kezd lenni a nyelvnek. Nyelvi erőt hazudni nem lehet, színes nyelv színes egyéniséget jelez. S ha már erről van szó, mondjuk el azt is, hogy nyelvében a jelző szinte csak mellékes szerephez jut. Erejének fő hordozója az alany és az igei állítmány, tehát a dolgok és mozdulataik, annyira, olyan erőteljesen és plasztikusan, hogy az esetek többségében ez a két nyelvi elem a jelző funkcióját is be tudja tölteni, és önmagában, a jelzők támasztéka nélkül is megáll. A csontozata szilárd ennek a nyelvnek, s a dolgok és folyamatok — akciók — leltára gazdag a versben:

Sátán-koponya! Belső borulatán sercegő tűz, habzó láva —

A lukas, roncsolt szemgödrön át kitolul a napvilágra