Irodalmi Szemle, 1974
1974/3 - Csanda Sándor: Balassi Bálint és a horvát petrarkisták költészete
Blažen čas i vrime najprvo kada čuh ljeposti tve ime kojoj dah vas posluh. Blažene boljezni ke pati noc i dan cic tvoje Ijubezni za koju gubljah san. Blažení jad i vaj ki stvorih dosade želeči obraz taj sve moje dni mlade. Blaženo vapinje kad ime tve zovih, i gorko trpinje u željah kad plovih. Blažen trak od uze Ijuvene u kojoj stvorih plač i suze, želeči da sam tvoj Blažena Ijepost tva, blažena tva mlados. pokli se meni sva darova za rados. Áldott a nap, a hó, az év és az évnek ama szaka, órája, perce s egyben a szép ország is, melyben rabja lettem két szeme bűvös tekintetének. Áldottak az első gondok s remények, melyeknek árán elszerelmesedtem, s az íj s a nyíl, melytől sebet szereztem, s a sebek is, melyek szívemben élnek. Áldottak hangjaim, mik szerteszálltak, Hölgyem nevét búgván a messzeségben, s a sóhajok, a könnyek és a vágyak; s áldott minden lap, melyen megkísértem dalolni őt; s a gondolat, mi szárnyat nem kap más senkiért, csupán csak érte. (Rónai Mihály András ford.) Menčetič kortársa, a szintén dubrovníki Džore Dr žič (1461—1501] ugyancsak a szeretett hölgy szépségét magasztalja költeményeiben. Az ő szerelmi lírája azonban tartózkodóbb (pap volt], s nem vonatkozik konkrét személyekre. Költészete azonban már nemcsak utánzása a petriarkista mintáknak, hanem azok továbbfejlesztése is: önállóbb, eredetibb hangvételében a horvát szakemberek a petrarkizmus és a népköltészet hatásának egybefonódását látják, például Odiljam se kezdetű versében, amelyet Tar- bay Ede tolmácsolásában idézünk: Búcsút mondok, én kedvesem, legyen vélünk az Úristen. Bár csak látnád könnyeimben, mint bánkódom sírva, sírok! Búcsút mondok, s nem tudom, még kié lesz majd fehér arcod. Emlékezz majd, hogyan mondtam szelíd szóval: szép, szeretlek, bánatot hoz most szívednek minden igém, mikor hallod! Búcsút mondok ... Rossz utakon járok, por lep; sóhajtozom minden órán, álom nem jön a szememre, én tündérem, kedves rózsám; Búcsút mondok ... Indulnom kell, vár a messzi, keserű sors az én sorsom, ó, ha tudnád, mint bánkódom, én tündérem, bús angyalom! Búcsút mondok ... Félek, hosszú idő múltán látlak újra: vedd a szívem: őrizd éjjel-nappal híven, én tündérem, Isten áldjon. Búcsút mondok ... 241
