Irodalmi Szemle, 1974
1974/3 - Szénássy Zoltán: „Dózsa György unokája vagyok én”
A másik, 1970-ben felállított kétnyelvű emlékmű szövege: E HELYEN SZÜLETETT ?’ DÓZSA GYÖRGY A NÉP SZABADSÁGÁÉRT KÜZDŐ ROMÁN ÉS MAGYAR JOBBÁGYOK 1514 — ÉS TESTVÉRISÉGÉNEK VEZÉRE 147Ü—197Q Dózsa György, vagy másként Székely György nevezetes és vitézlő nemzetség fia volt. Teljes nevükön: Makkfalvi Dózsák. (Makkfalva Udvarhely megyei székely falu. Valószínűleg innen kerültek a Dózsák Háromszékbe.] Olyanok voltak és úgy éltek, mint a legtöbb primipilus nemesi rangot viselő székely. Katonáskodtak, harcoltak, és ha kellett, meghaltak a hazáért. Dózsa György nagyapja ismert királyi vitéz volt, édesapja pedig vajda címmel lovasparancsnok Hunyadi Mátyás híres fekete seregében. Öten voltak testvérek, és Györgyön kívül az idősebb János és az ifjabb Gergely is többször kitüntette magát a török elleni harcban. Sőt, Jánosról azt is tudja a krónika, hogy egy ízben a székelyek élére állt a főurak ellen, akik csorbítani merészelték a székelység évszázados szabadságjogát. Székelyföldről a szabadságot mindennél jobban szerető nép hazájából, nagyhírű katonacsaládból indult el Dózsa György a végvári vitéz. Székely György, a végvári vitéz „Századom szülöttei, századom gyermekei, utolsó évtizedem szülöttei, ti férfiak és asszonyok, serdülő lányok és növekvő legénykék, ifjak és vének: mit tudtok Dózsa Györgyről?” — teszi fel a kérdést Juhász Ferenc. Hiszen évszázadokon át említeni sem volt szabad. Emlékét meggyalázták, nevét kiejteni bűnnek számított. 1514. február 28-án történt, félúton a legnagyobb magyar végvár, Nándorfehérvár és Szendrő vára között. A kora tavaszi napsugár két élet-halál harcot vívó vitéz páncélján tükröződött. A két harcos: Epíruszi Ali bég a Szendrő várában állomásozó szpáhik parancsnoka — és a nándorfehérvári magyar lovasok kapitánya, Dózsa György volt. Epíruszi Ali bég megüzente a nándorfehérvári vitézeknek, hogy aki merész, álljon ki ellene egy szál karddal — életre-halálra. A török bajnokot jól ismerték a végvári vitézek, legyőzhetetlen bajnokként emlegették. Csodálkoztak is a nándorfehérváriak, amikor parancsnokuk közzétette Ali bég kihívását, s a lovasok egyik kapitánya, a Székelyföldről való Dózsa György kiállt a sorból és vállalta, hogy valamennyiük nevében megvív a nagy erejű törökkel. Február 28-án a török és magyar lovas kíséret szeme láttára csapott össze a két bajnok. Dózsa előbb kivédte a bég ütését, majd egy jól irányzott csapással levágta annak jobb kezét, s egyetlen sújtással széthasította Ali fejét. A győztes Dózsa György 300 aranyat kapott parancsnokától. (Tekintélyes összeg volt ez akkoriban. Egy lovas katona hópénze 6—8 arany volt.) Dózsa vitézi tettének híre eljutott a királyi udvarba is, és az uralkodó II. Ulászló (Dobzse László) magához rendelte kitüntetésre. Székely Dózsa Györgyöt a király lovaggá ütötte, és a magas cím szimbólumaként aranysarkantyúval jutalmazta. Dózsa, a keresztesek vezére 1513-ban Rómában pápaválasztásra gyűltek össze az egyházi előkelőségek. Nagy esély- lyel indult a választásokon a jobbágyfiúból lett bíboros Bakócz Tamás, aki a török elleni háború jelszavát irta ki a választási harc zászlajára. Bakócz mindössze nyolc szavazattal maradt alul Giovanni Medici bíborossal szemben, aki X. Leó néven ismert. S hogy a nagy vetélytársat, az igen népszerű Bakóczot eltávolítsa Rómából, megbízza őt a török elleni keresztes háború szervezésével. X. Leó 1513. június 17-én kiadta a pápai bullát, amelyben bűnbocsánatot ígért mindenkinek, aki felvarrja mellére a szent keresztet. Bakócz Tamás 1514. április 9-én hirdette ki a pápai bullát, és kiátkozással fenyegette azokat, akik akadályozni merészelik a toborzást. Ebben a lázas légkörben érkezett 225
