Irodalmi Szemle, 1974
1974/3 - Mikola Anikó: Az emberi beszéd költészete (Bevezető és válogatás a kecsua indiánok költészetéből)
Mikola Anikó az emberi beszéd költészete Az inkák uralma idején rúna simi (emberi beszéd) volt a kecsua nyelv neve, amely az egész birodalmat (megközelítőleg 2 millió km2-en terült el és 10 millió lakosa volt) egyesítette, bekebelezve a legyőzött népek nyelveit is, amelyeket az inkák „ahua simi”-nek neveztek. Mintegy 700 nyelv oldódott fel a rúna simiben — a krónikások minden bizonnyal ideszámították a nyelvjárásokat is. Ezek egy-egy szava már csak a földrajzi nevekben él tovább. Más nyelvek, mint az aymara és a cauqui megmaradtak, de irodalmuk nincsen. A rúna simi mint hivatalos nyelv eszményi föltételeket teremtett a birodalom hegemóniájának megszilárdításához, a vallási kultusz kiterjesztéséhez és kulturális értékeik terjesztéséhez. Eleinte nem volt írása, de az inkák később bevezették a quipu (kipu) használatát, amely a történészek véleménye szerint mnemotechnikai eszköz volt. Valószínű, hogy ezek a csomózott zsinórok üzenetek és parancsok közvetítésén kívül a könyvelés céljait is szolgálták. Van olyan föltételezés, hogy létezett eredeti indián írásmód is — képírás —, amelynek titkát máig sem sikerült megfejteni annak ellenére, hogy perui kutatók több mint 2000 föliratot másoltak le ilyen céllal. Valójában a quil- kák (kilkák), petrogrammák szoros kapcsolatban álltak az inka uralom előtti korszak rajz- és festészeti hagyományaival. Az indián nyelvekről általában. Az indián nyelvek igen gazdagok. Némelyikük a világ leggazdagabb szókincsű nyelvei közé tartozik. Lágyság, hajlékonyság és a szóképzés gazdag lehetőségei jellemzik őket. Rendkívüli a szavaik hangulatfestő és hangutánzó képessége. „A huronok nyelve a legszebb, legfennköltebb és legnehezebb indián nyelv” — írta egy francia nyelvész a húron nyelvtan kiadása alkalmából. — A fehér ember boldog lehetne, ha tíz évi szakadatlan tanulás és gyakorlás után folyékonyan tudná beszélni ezt a nyelvet”. A fogalmak elnevezésének költőiségéről vall a cree törzs naptára: kis hideg (január), a szelek hónapja (február), kis tavasz (március), nagy tavasz (április), az eperfa hónapja (május), a földiszeder hónapja (június), kezdődő érés (július), teljes érés (augusztus), kis gesztenye (szeptember), nagy gesztenye (október), az idő változása (november), nagy hideg (december). A fogalmak ilyen szép, pontos és leíró kifejezésmódja minden indián nyelvben megtalálható. Költőiségük mellett a nyelvi humor is jól érvényesül bennük: „Hibáim kerekedjenek fel és távozzanak el tőlem, de zajt lehetőleg ne csapjanak." A másik példa az irokéz törzsfő szavait idézi, aki így fogadta a hódító fehérek küldöncét: „Te fiatal férfi vagy, s nekünk nem terád van szükségünk, aki csak beszélsz hozzánk, hanem olyanra, aki meghallgat bennünket. Menj hát haza, törzsed véneihez, akik dolgaitokat igazgatják, kérd kölcsön beszédüket és azzal térj vissza hozzánk." Az asszonyok így fejezik ki a vendég érkezésén érzett örömüket: „föttöd olyan boldoggá tett bennünket, hogy kicsinyeink a szemünk láttára növekedni kezdtek, s még az anyaméhbe zárt magzatok is világra akarnak jönni, hogy láthassanak téged." 205
