Irodalmi Szemle, 1974

1974/3 - Duba Gyula: Kiárusítás délelőtt

mutatja, mintha kötelességét teljesítené. A túlzsúfolt apró üzlethelyiség mélyéből ismeretlen rendeltetésű vasdarabok, csövek és kampók mellől lécek, keretek és pléhedények körvonalai derengenek elő, fondorlatos drótok csavarodnak össze, zsinórok gubancolód- nak egymásba, titokzatos eredetű, puha árnyak egyesülnek. Egy gázradiátor halk sustorgással ontja a meleget láthatatlan rejtekéből. S ennek a bűbájos lomtömegnek a közepén, roskatag barna széken, fehér köpenyben, az öregség nyugalmától rózsaszín arccal és félig lehunyt szemmel ül a dolgok gazdája, a vén ószeres.

Belépett az üzletbe és egyszerre nyugtalanság fogta el, megérezte, hogy valami történt, vagy történni fog. Valami megváltozott. Az egykori pozsonyi festőnek a Magas-Tát- rát megörökítő tájképe nem függött a helyén, jobbra a deszka válaszfalon, hanem a papírdobozok tetején hevert gyámoltalanul, kiszolgáltatva mindenkinek. Az expresz- szionista akvareli a négy nyúltarcú evezőssel pedig a szokott helyétől magasabban és egészen ferdén lógott a falon. A színpompás mezei virágcsokrot ábrázoló képen is látszott, hogy elmozdították, sőt, levették és töviről-hegyire átvizsgálták, összefogdosták, igen, a keretet fedő porrétegben tisztán látszott a mohó ujjak nyoma.

Hősünket egyszerre érte a felismerés, hogy az utóbbi hetekben — vagy talán hónapokban? — fokozódó forgalmat észlelt az apró üzletben. Hosszú évek csendje és nyugalma egyre inkább felbomlott. Ha azelőtt meglátogatta az apót, szinte mindig egyedül találta őt, limlomja nem érdekelte a világot. De egy idő óta mindig van nála valaki. És egyre gyakrabban találkozik boltjában ravasz és számító tekintetű férfiakkal, mozdulataikban alig álcázott keménység feszül. Reggel nyolckor, mindjárt a nyitás után nagy hajú suhancok jönnek mély vászontáskákkal és szabadon kutatnak az üzletben; feltúrják a poros ládák tartalmát, belekotornak a fiókokba, a falakról mindent leemelnek, a földről felvesznek, megfognak és megvizsgálnak, a tárgyak értékét latolgatják és áruk iránt érdeklődnek. A poros csillárok alatt középkorú, durva vonású asszonyok topognak, vizsgálódnak, szatyraikat lóbálják, hátramennek az üzlet sötét és apró raktárhelyiségébe és sustorogva, izgatottan és kapzsin motoznak. A vén ószeres meg ül

öreg barna székén, szemét is alig nyitja fel, nem törődik azzal, hogy mi történik körülötte, mindent megenged és csak akkor szól, ha kérdezik.

Az apó ez alkalommal is a székén ült és szunyókált, az ajtónyitás zajára egy pillanatra riadtan felnyitotta a szemét, aztán ismét lehunyta.

— Jó napot, apó. Vannak még képei? Az olajfestmények érdekelnek.

Régóta járt hozzá és mindig így érdeklődött képek iránt, s a vén ószeres soha nem ismerte fel benne az állandó látogatót és minden alkalommal úgy beszélt vele, mintha először látná őt. Idegenként kezelte. Talán már nem szolgálta megbízhatóan az emlékezete. Nagyon öreg volt az apó.

— Képek? Néhány még van belőlük. Ezek. Öreg vagyok már, elmúltam kilencvenéves, mindent eladok. Kiárusítom az üzletemet.

Ezt is minden alkalommal elmondta, hogy öregsége miatt kiárusítja az üzletét. S ő kézbe vette a Tátra-képet, nyelvével megnedvesítette az ujját és ismét megbizonyosodott róla — hányadszor? —, hogy az olajréteget vastagon fedi a piszok és a por, de alatta a színek egészségesek és élénkek. A légypiszkokat is megpróbálta a képről ilymódon letisztítani — sikerrel.

— Mennyiért adná, apó?

— Százötven koronáért...

Meghökkent. A Tátrát nemrégen még hatszázra tartotta az öreg. S némi büszkeséggel mindig hozzátette, hogy egy jelentős pozsonyi mester munkája ez a kép ... A Vadvirágokra mutatott.

— Már el van adva. Ma jönnek érte.

Az öregember felállt és hallgatott, mint akinek nehezére esik a beszéd, tipegett- topogott a ládák között; zömök, testes vénember volt, rövid nyakán a súlyos fej benyomulva a vállak közé, fehér köpenyege a földön heverő csillárokhoz súrlódott és lesöpörte róluk a port.

A Vadvirágokat eladta az öreg... Elöntötte a forróság és valami lopakodó fájdalmas nyugtalanság előjele. Az apó potom árakat szab, hogy megszabaduljon a boltjától és limlomjaitól, évek után egyszerre komolyan veszi a kiárusítást.

198