Irodalmi Szemle, 1974
1974/3 - Csanda Sándor: Győry Dezső [1900—1974]
s minden sírásom a tiétek: egysorsú, kicsi, árva népek. A kis népeknek a barna pestis ellen való összefogását, a humanizmus védelmét hirdeti a költő Zengő Dunatáj című kötetének legemlékezetesebb verseiben, mint például Lidérc a Kárpátokon, Ügy lessük el, Űtravaló szavak egy riadt jóbaráthoz, A Dunatáj lelke, A jel, Lármafa, Az én két testamentumom. Amikor bekövetkezett a müncheni diktátum, Győrynek el kellett szakadnia szülőföldjétől. A náci megszállás Prágában éri, innen menyasszonyával Pozsonyba menekül, s itt adja ki 1939 karácsonyán híres poémáját A Magyar Hegyibeszédet, amely később Emberi hang címen válik közismertté. A humanizmus nevében szenvedélyesen és bátran száll szembe az embertelenséggel és diszkriminációkkal. A tizennégy versre osztott ciklus elején visszatekint háborúval beárnyékolt gyermekkorára, az államfordulatra, ifjúkori és költői eszmélkedésére. A magas lírai hőfokon izzó gondolatok a kisebbségi sors európai összefüggéseit és a történelmi igazságot kutatják. Az egész művet beárnyalják a háború, a világégés komor színei: most, hogy új dühök veszett nyála marja a föld csapágyait; s kígyóvérrel, zsiványvelővel kenik az aljak vágyait 1941-től kezdve a költő az akkor Magyarországhoz csatolt Beregszászon élt visszavonultan. Néhány akkoriban írt költeménye csak a felszabadulás után jelent meg (Munkácsi március, Bombák a Tiszaháton). Nem egy közülük a szovjet kárpátontúli magyar iskolákban tananyaggá vált. 1949-ben Győry Magyarországra költözött, s műfajt váltott: elsősorban romantikus-realista, rendkívül népszerű történelmi regényeket írt, melyekben igen gyakran szülőföldje és a szlovákiai tájak regionális eseményeit ábrázolja. Ilyen például A vérvörös Vág (Zrínyi Miklós csapatainak csallóközi akciójáról), A ruhaszárító csillag (XVII. századi füleki és környékbeli vitézek, jobbágyok életéről). Első regénye: A veszedelmes ember (1950), a Csehszlovákiába emigrált Czabán Samu tanító-forradalmár életét örökíti meg. Legnagyobb szabású szépprózai alkotása a nagyapja 1848—49-es honvédnaplója alapján írt rendkívül népszerű trilógia: Viharvirág, Vérehulló szerelem, Tűzvirág. Közben szocialista elkötelezettségű politikai versciklust írt: Az élő válaszol-t, amely költői felelet Július Fučík Üzenet az élőknek című börtönnnaplójára. A szlovákiai magyarság forradalmi hagyományának, az 1944-ben meginduló gömöri partizánmozgalomnak állít emléket Gömöri rengeteg (1960) című regényében. Költészetének szlovákiai, regionális kötöttségére már 1935-ben találóan mutatott rá költőbarátja, Vozári Dezső: „Már-már szinte geográfiai ténynek érezzük ezt a költészetet, akárcsak hegyeinket és folyóinkat, ez a líra menthetetlenül és letagadhatatlanul hozzátartozik a föld flórájához, mint a tátrai fenyők vagy a kárpáti bükkök”. Amint tudjuk, a költő szülőföldjéről való eltávozása után is együtt érzett, levelezett velünk, s müveiben is együtt élt a szlovákiai magyarokkal, ezért tisztünk és kötelességünk is, hogy életművét, legnemesebb eszméit szeretettel ápoljuk haladó hagyományaink között. 196
