Irodalmi Szemle, 1973
1973/8 - HAGYOMÁNY - Gál István: Lukinich Imre levelezése cseh és szlovák történészekkel
hagyomány A Magyar Tudományos Akadémia kézirattárába került a nagy történettudós, Lukinich Imre hagyatéka. Futó átnézésre is öt jelentős cseh és szlovák történettudós hozzá intézett leveleire bukkantam. Lukinich Imre ( 1880—1950) a budapesti egyetem bölcsészeti karán Kelet-Európa történetének professzora (1929—1950-ig) és elsősorban a lengyel és a román történelem, valamint Erdély történetének szakértőké volt. 1924—28-ig az Országos Széchenyi Könyvtár igazgatója, attól fogva a Pázmány Egyetem egyet. ny. r. tanára, a Magyar Történelmi Társulat vezető egyénisége, az MTA osztálytitkára és a Kelet- közép-Európa-kutatás hivatalos, de németellenes orgánumának, az Archívum Európáé Centro-Orientalisnak a főszerkesztője. Számos gyűjteményes történeti kiadványnak, a Nagyenyedi Albumnak, a Mohácsi, a Rákóczi és a Mátyás Emlékkönyvnek a szerkesztője. Szorgalmazója volt az európai történettudósok nemzetközi együttműködésének. Mint ilyen, nem ismerte a Horthy-korabeli magyar hivatalos elzárkózást, mutatja ezt a levelezésében előforduló érdekes nevek tömege, levelek a Marx—Engels—Lenin- Intézet igazgatójá-tól, Rijazanovtól, a legnagyobb román történettudőstól, Jorgától, a modern angol történetírás nagyságától, Temperleytől, a jelentős holland tudóstól, Terlindentől és még sokaktól. Cseh és szlovák történettudósoktól az 1926 és 1950 közötti évekből vannak levelei. Josef Macürek volt az első, aki mint a cseh történelmi társulat titkára 1926. április 28-án fordul hozzá Prágából először, éspedig magyarul, hogy fölajánlja a Český časopis historický teljes sorozatát a Századok 1900—1925-ös évfolyamaiért. Amikor Macüreket kinevezik a brnői egyetemre a kelet-európai tanszék vezetőjének, 1935. november 5-én közli magyar kollégájával, hogy reprezentatív kelet-európai könyvtárat akar létesíteni. Első csereobjektumként fölajánlja a Časopis Matice Moravské 50 addigi kötetét és a Prameny k dejinám moravským öt kötetét a Századokért cserébe. Macűrek professzor egyúttal az utolsó, aki 1950. december 15-én még írt Lukinichnak: „Tisztelt Professzor Űr! — írja magyarul. — Köszönöm a szíves fogadtatást s azt a lehetőséget, hogy több magyar tudóssal megismerkedjem." Időrendben a második levelező Albert Pražák volt, aki 1927. november 21-én közli Lukinlch-csal, hogy készíti a szlovák irodalom bibliográfiáját 1901-től 1925-ig, és helyszíni kutatásra, ennek kiegészítésére 1928 májusában szívesen meglátogatná Budapesten. Josef Šusta 1932. szeptember 6-án fordul először a magyar történészhez és az Akadémia etnográfiai kiadványait kéri, megemlítve, hogy Madarassy László és Vlski Károly újabb cikkei érdeklődést keltettek. 1936. május 15-i levelében nyugtázza a Archívum Europea Centro-Orientalis vételét és közli, hogy az idegennyelvű publikálás megkönnyíti és meggyorsítja a két ország közötti történészek vitáinak kialakulását. Otakar Odložilík 1933. november 19-én Bethlen Gábor angol kapcsolataira vonatkozó irodalmat kér. Akárcsak az irodalom, úgy a történettudomány képviselői is szükségét érezték az egymás kiadványai és munkássága iránti érdeklődés ápolásának. Lukinich Imre, keleteurópai tanszékén több fontos szerepet játszó tanítványt nevelt (elég itt csak két professzorra: Perényi Józsefre és Makkai Lászlóra utalni), és mindvégig tudatában volt a nemzetközi szellemi együttműködés fontosságának. A felszabadulás utáni első hónapokból fönnmaradt egy javaslata egy világtörténelmi folyóirat megindítására. Gál István Lukinich Imre levelezése cseh és szlovák történészekkel
