Irodalmi Szemle, 1973
1973/10 - Zs. Nagy Lajos: Három vers
Zs. Nagy Lajos öt téli töredék I. A hid alatt, a hó fölött sirályok falják a ködöt, és átköszön hozzám a kék zománcát vesztő szürke ég. II. Fehér hajóim jégbe fagyva úsznak egy régvolt, zöld tavaszba. Csipkés vitorlám peng a szélben, szállók tavalyi kék mesékben. III. Az ablakod már nappal is világít s a jégcsapokon tündököl a fény. Morzsa kutyám más világot áhít, párába bújva énekel velem. IV. Felnyög a fényes föld, robban a zöld meg a sárga, hűvös, síma fehérség dermed a tájra. V. Javíthatatlan emberek! Öbennük mackó hempereg, őbennük vígan csattogó csalogány lett a hó. szakad a hó A legfehérebb Szaharában, ágyékig a hideg homokban, nyakig a vakító hidegben, halántékig elragadtatásban. Sziklához fagyott párducok, tevék a tenger hó alatt, s szakad a hó a kaktuszokra. A sivatag halomba hordva, vöröses, olcsó lé csorog. Aztán megfagynak minden szentek, csak én vagyok, én olvadok ... a megtalált cimbora Te, csontjaimba robbanó, virágban pengét forgató, rigóm csőrére dért verő, végzetem hittel büntető, kék villámodból oltalom gyanánt szakad a fájdalom, nyilad süvítve metszi át nyerítő álmom vékonyát. Lilála dermedt ajkamon rikoltva szól a borzalom, s berúgja minden ablakom a tőrbeejtett Alkalom. A villamosra ráfagyott tekintetem is elhagyott, most önmagamban pörgetem simára dermedt életem. Árnyék fedi az árnyakat és árnyéktalan hó szakad, fehérre mosva megtalált jó cimborámat: a halált.
