Irodalmi Szemle, 1973
1973/9 - Varga Imre: A szobrász (I)
a szobrász és Edi a dombon Nézelődnek A folyó. Villog a napban a szobrász és a szürkemellényes néhány lépést mennek oldalt Leülnek. Lenn, az országút széli göbös fűzfák egyikének támasztva egy kerékpár. Valakinek a szőlőben vagy a pincehajlokok egyikében akadt dolga, s kerékpárját az út mellett hagyta. Embert nem látni sehol. A fa és a kerékpár árnyéka egyetlen meghatározatlan foltba olvad, amelyet kettéoszt a fűzfa törzse. Távolabb a leszakadozott, beomlott patakmeder. Öblöcskék, ahol alig látszik a víz .mozgása. Itt-ott gyökerek merednek föl az üres levegőbe. Itt ugrált be az a régi gyermek a vízbe, pancsolt, horgászott. Akkor még nem ismerte a kövek hatalmát. Itt kente be magát az a kisfiú iszappal, harci jeleket húzgálva a vékony iszaprétegre. A lábnyomokat azonban eltűntette az eső, a hó, a nap és a szél. A gyermekkori arc kipergett a szemből. Ezek a kezek már durvábbak annál, hogysem megfoghassák a régi kisfiú kezét. Az emlékezés ömölve áradó, arcokat feloldó, a felhő előtt felhő, szürke gomolygása néha megszakad, pillanatokra felvillan egy-egy tisztább táj, fáival, pincéivel, útjaival, azután a tovább omló köd megint felissza az élesebb színeket, a zöld elavult, pöttömnyivé zsugorodik a szél, végleg elmossa a képeket,* Minden köd. Köd a verssorok közötti sikátorokban. Az U-k zsákutcáiban. Az idő: köd. A szél: köd. Minden gondolat: köd. Van-e gondolat, amely nem gondol a gondolatra? A szél fedezékében rohamozó burján öntestével védi a földet. Újra a városban. Az udvarok különvilága, különbékéje. Meszelt falú házak, fehérek (széles kék sávokkal), sárgák vagy fakó rózsaszínűek. Az emberek jönnek a hátad mögül, megelőznek, jönnek veled szemben: — Jő na------------— Már régen látt — -------— Azt halottam, hogy------------A szembejövők köszönnek. Esetleg megállnak egy-két percre beszélgetni: — Amint megyek tegnap hazafelé az Elégetett Hős terén--------— A ztán rohannak tovább, rohannak kíméletlenül a rendetlen és rendezetlen udvarok vagy a gruppokkal tündöklő udvarok, a szentképekkel teleaggatott szobák-konyhák különbékéje felé. Bóklásznak a vigasz ködében. — Reggel közvetlen fogmosás u--------— — A viszont —-------V akító erős fények. Súlya mintha semminek se volna. Nehéz, komor órák szakadtak a dolgok közé. A tárgyak erőlködve tud Nak csak helyükön megállni. Valaki egy kordét tol maga előtt. Az öreg, korhadt deszkalapon, rozsdás vaskályhák, talyigakerekek, abroncsok, egy rozsdás csoroszlya. A kordé nyiszorog. Kerekeit — • A kövérrel szedett részt Illés Endre Írók, színészek, dilettánsok című könyvéből idéztem.
