Irodalmi Szemle, 1973
1973/1 - HAGYOMÁNY - Gál István: Apró szolgálatok József Attilának
egy rövid cikkel hozzájárul a Szép Szó csehszlovákiai kőrútjának előkészítéséhez. Cikke még idejében érkezett Prágába, és félkövérrel kiszedve meg is jelent. Mint József Attila Összes Munkáinak szerkesztője meg is jegyzi, ez volt utolsó prózai írása életében. Szövege a következő: A mai költő föladatai Irta József Attila „Meggyőződésem, hogy a költő, aki ma emberies állásfoglalás dolgában az embernek a politikában felvetett létkérdésére megtagadja a választ s a szellemet és érdeknek elárulja, a szellem terén is elveszett ember. Politikai és szociális szemszögből nézve, a szellem nem egyéb, mint az embernek vágya jobb, igazabb, boldogabb s az önérzetes emberhez méltóbban alkalmazkodó életföltételekre ... az érdek pedig azt jelenti, hogy valaki ily változás esetén megrövidül s ezért e változás megvalósulása elé a legaljasabb, valóban gonosztevői eszközökkel igyekszik gátat vetni, — habár egyébként tisztában is volna vele, hogy ezt már sokáig nem teheti.“ Thomas Mann írja ezeket a Szép Szó 12-ik számában és azt hiszem, aki költő, az Th. Mann-nak a szavait olyan örömmel hallgatja, mintha saját maga közölné társaival, jóllehet erezné, hogy van még hozzátenni valója. De hol az az igazi költő, akinek, ha embertelenségre bukkan (s hol nem bukkan embertelenségre éppen a mi korunkban?), ne volna hozzátenni valója a világhoz és művéhez, az emberek közös művéhez és önmagához? A költő alkot és ez nem jelent kevesebbet, minthogy alakítja a világot, az emberi világot, az emberséget azoknak a segítségével, akik a társadalmi munkamegosztás révén mással lévén elfoglalva, úgy osztoznak a költő tevékenységében, hogy művét szeretettel veszik magukhoz. Mert a mű nem annyira a művész, mint inkább azok által él, akik szeretik a művészetet s azért szeretik, mert keresik az emberséget. Bizonyára sokak fülében „kenetesen“ hangzik, amit itt írok. Hagyjuk ezeket, — cinikusságuk mögött vagy a nyers erőtől, erőszaktól való cinkos félelem, vagy a beléje vetett bizalom lappang. Mi, mai költők, nem tehetünk mást, minthogy elmondjuk örömeinket és bánatainkat egyfelől, másfelől pedig kiállunk a szabadságért minden formában és mindenütt, ahol a gazdasági jólét jelszavaival és fegyveresen megkísérlik a költők örök ellenfelei a „tömegeket“ legjogosabb emberi igényeiktől, a szabadságtól és a szabadságra való törekvésüktől lélekben is eltántorítani.“
