Irodalmi Szemle, 1973

1973/9 - Duba Gyula: Vajúdó parasztvilág (IX)

A „hambiton“ két fehér oszlop közé kötött zsinóron egy fűzér vöröspaprika fony- nyad: mióta lóghat itt? Benézek a függöny mellett az egyik ablakon; éppen az asztalra látok. Rajta a zsoltároskönyv, az én két könyvem, meg néhány újság. A pincelejáró vaspántos ajtaján egyre nőnek a repedések és a lyukak. A kút meg elferdült és csúcsos tetejét lassan a föld felé hajtja, mintha le akarná szórni mohos cserepeit. Bekopogok a konyhába, és benézek. A sarokban vetetlen ágy, piroscsíkos vászonvánkos és púpos dunna; ebben halt meg két éve Sz. sógorbácsi. Két hétig haldokolt, küzdött a halállal, nappal többnyire egyedül, magányosan, éjszakánként apám aludt a belső szobában, hogy ha a beteg szól, segítsen rajta, megmasszírozza a mellét, utolsó órájában mellette legyen. M. néném akkor is a kórházban volt.

Egyszer, hogy a távollétében üresen állt a ház, hivatlan vendégek látogatták meg a portát egy éjszakán. Nem maradtak az udvaron, tovább mentek, nagy szakértelemmel kitörték és kiszedték a konyhaablak üvegét és bemásztak a konyhába. Be se mentek a hátsó házba, tudták, hogy onnan semmit el nem vihetnek, kit is érdekelne manapság egy öreg parasztház berendezése és divatjamúlt használati tárgyai. Emlékszem egy gyerekkoromban történt betörésre, amelynek a motívumai erősen, majdnem misztikus élességgel belém vésődtek. Hat-hét éves lehettem és borzongva gondoltam az esetre. A betörők a padlásdeszkákat feszítették föl, úgy jutottak be a házba, gabonát, füstölthúst és lisztet vittek el. Talán még álmodtam is a marcona rablókkal, ahogy nyakukba akasztva viszik a sok szál kolbászt és a disznólábakat. Ezek az alvégi betörők egyenesen az elsőházba mentek. Az ünnepi fehérneműs szekrényben válogattak, M. néném menyasszonyi fehérneműje között. De nem vitték el a nehéz, háziszőttes lepedőket, sem a fehérre keményített gyolcsgatyákat és pendelyeket, az öreg ünneplő csizmákat és kalapokat sem vitték el, nem kellettek a hivatlan vendégeknek az erős szálú, háziszőttes törülközők, molyette fekete télikabátok és sötét fejkendők. Elvittek viszont néhány szép mintájú háziszőttes abroszt és hímzett abroszokat. Fölbecsülték a betörők a ház javait, és magukkal vitték, aminek még ma is értéke van, amiről tudták, hogy könnyen eladhatják. A többi ósdisághoz nem nyúltak. Okos betörők voltak, pénzt nem kerestek, mert tudták, hogy azt úgysem találnak olyan házban, ahol senki nem lakik. Azért a régi parasztvilág értékei között is találtak olyanokat, amelyeket érdemes volt magukkal vinniük, népművészeti tárgyakat, divatos, folklórral kereskedő üzletekbe valókat, tehát értékesíthetőket.

(A következő számban: Színdarabok, Mártonnapi vásár)

Ul) I. G. Läfgren: Der verzauberte Drache (1973), Svédország