Irodalmi Szemle, 1973
1973/8 - FIGYELŐ - Zalabai Zsigmond: Égig táncol a nóta (Tóth Elemér: Csillagrózsa)
részeges mozdulatra még futja, de közben meg-megszólal benne a lelkiismeret szava: összeállítottam a listát, itt vér fog folyni, s ennek — nem Is sokára — következménye lesz. Az út végén testi és a szellemi csőd vár a jegyzőre: Gyurkovics játéka is ide torkollik. Az előadás során lényegében — ami a szöveget illeti — nincs is olyan „nagy“ szerepe Gyurkovics Mihálynak, s a játéka mégis az est egyik fénypontja volt. Kellemes meglepetésben részesített Tamás Jolán (Zita) is. Ő nemcsak öt évvel ezelőtt csillantotta fel tehetségét Goldoni Két úr szolgájában. Azóta néhány szép epizódalakítást láttunk tőle (legutóbb Vampilov Júniusi búcsúzás című szíművében), melyek arról tanúskodtak, hogy a tehetséges színésznő a „kulisszák mögött“ nem tölti tétlenül az idejét. S most a „kikapós“ aszony, a kényeskedő, „felsőbbrendű“ dáma szerepében kitűnő teljesítményt nyújtott. Hanghordozása, minden lépése tudatos: tetszik nekem ez az őrnagy, meghódítom, de ezt a férjem nem veheti észre, tehát kedveskedem, mással nem törődöm — ez a gondolat vezérli tetteit. A fiatal színésznőt dicséri, hogy a játék során sehol sem esik ki ebből az alapállásból, s ezzel együtt mindenkivel szemben (Katival, Kalocsai apjával) érezteti felsőbbrendűségét, „úriasszo- nyi“ voltát. Tamás Jolán nemcsak egy asszonyt, hanem az akkori kor jellegzetes típusát keltette életre, s ez játékának egyik erénye. Befejezésül a konkrét megállapítások után hadd írjunk le egy általánosnak tűnő észrevételt, amelyet — úgy vélem — sikerült az elmondottakkal bizonyítanunk: minden objektív és szubjektív, valós és vélt nehézség ellenére hazai magyar viszonylatban születhetnek jó színművek, s ugyanígy nívós színházi előadások is. Reméljük, az idei színházi évad megerősíti állításunkat. Szilvássy József égig fáncol a nóta (Tóth Elemér: Csillagrózsa. Madách 1973.) Antoine de Saint-Éxupéry mondja: „minden felnőtt gyermek volt először (de erre csak kevesen emlékeznek)“. Tóth Elemér, a Csillagrózsa című verses- kötet szerzője azok közé a ritka csehszlovákiai magyar lírikusok közé tartozik, akiknek gondolkodásmódja és érzésvilága frissen és természetesen megőrizte az örök gyermekit, azt a látás- és szemléletmódot, melynek birtokában a gyermekköltészetünkben tapasztalt meny- nyiségi előrelépéshez (Petrik József tavaly, illetőleg Verseghy Erzsébet és Sim- kó Tibor idén megjelent egy-egy kötetére gondolunk) hozzátette a minőségi előreugrást is. Ha lehet egyáltalán a példányszám egy-egy alkotás sikerének a mércéje, akkor hivatkozzunk erre is: 5100 Csillagrózsa került a könyvpiacra, s ebből 2 100-at a gazdag gyermekirodalmi hagyományokkal és jelentős gyermekvers-költők nevével (Weöres Sándor, Takáts Gyula, Nemes Nagy Ágnes, Csoóri Sándor, Zelk Zoltán, Szabó Lőrinc stb.) fémjelzett magyarországi könyvpiac vett át. De tekintsünk el ettől az eredménytől, s az adatok helyett vizsgáljuk inkább a verseket. Hol kereshető Tóth Elemér sikerének a titka? Véleményem szerint ott, hogy elkerüli a „gügyögő“ lírát, s ugyanakkor távol áll tőle a versek didaktikus megterhelése is. Nem úgy hajol le a gyermekhez, hogy szájbarágó magyarázatokat ad, idegen tőle az előzmény-következmény, az ok-okozat fel- nőttesen jóindulatú magyarázgatása, a „csoda“ kiküszöbölése, a racionalitással agyonlapított mese — ezzel szemben arra törekszik, hogy átvegye a gyermeki gondolkodás mechanizmusát és sajátos pszichológiáját. Ennek egyik Jellegzetessége — mint azt Hervay Gizella a gyermekrajzokból írott tanulmányában kimutatja (Korunk, 1973/4.) —, hogy „a gyermek mindig az egészet látja.“ így jönnek létre azok a „rajz-metaforák“, amelyek a seprűnyélen lovagoló boszorkányból „seprűnyak-boszorkányt“ teremtenek, így születnek azok a képzetvegyítések, melyek tárgyi vetülete a „traktorló“, a „repülőgép-madár“, a „szitakötőhelikopter“. S így tűnik át egymásba valóság és képzelet Tóth Elemér Cseresznyefák című versében is, amely a
