Irodalmi Szemle, 1973
1973/8 - Lovicsek Béla: Tűzvirág (Színmű három felvonásban)
Pista: Megnyugodott? Kató: Meg. És hallgatni fog, megígérte. Kalocsai: (orvosi táskával és egy levéllel a kezében bejön). Romlik az idő... Mi újság? Kató: Nyugtalanság az egész vonalon. Kalocsai: Igen... (Pistához). Fáj még a foga? Pista: Már nem, hál’ istennek. Kalocsai: Egyébként? Pista: Minden a legnagyobb rendben. Kalocsai: Apám írt: ma holnap megérkezik, s végleg nálam is marad. Kató: Nem lesz ebből valami baj? Kalocsai: Mi lehetne? Kató: Fölismerhet. Pista: Engem pedig nem ismer ... a tulajdon fiát.. .? Kató: Időben és okosan. Jelenthetem az alezredesnek, hogy megjöttél? Beszélni akar veled. Kalocsai: Jelentsd, bár semmi kedvem a társalgáshoz. Fáradt és ideges vagyok ... Kató: Az esti mulatozás neked is jót tesz majd. Egyébként a feleséged már most elkezdi a Megyeri nagyságoséknál. Kalocsai: Veled is beszélnem kell. Napok óta koresem az alkalmat, de te mindig eltűnsz a szemem elől. Kató: (kedvesen, melegen). Egy cselédnek sok a dolga, igyekeznie kell, ha azt akarja, hogy ... Kalocsai: Ne csacsiskodj, Kató, jól tudod, hogy ez a hang sértő ... Jöhet az alezredes. (Kató felsiet, kis idő múlva együtt jönnek le. Pista továbbra is mozdulatlanul ül, Kató pedig kisiet a konyhába). Alezredes: Bírod még, bírod ezt a nagy lótást-futást? .. . Szervusz! ... Két napja nem láttalak, annál többet a német kollégát, állandóan itt ül a nyakamon. Kalocsai: (viccel akarja elütni). Csak arra vigyázz, meg ne fojtson. Kedves színfoltja vagy a házamnak, nagyon hiányoznál, alezredes uram. Alezredes: Ha azt mondanád, hogy akkor láss, mikor a hátad közepét, jobban elhinném. Kalocsai: X'évedsz, alezredes uram: nagyra becsüllek, s egy kicsit sajnállak és féltelek is. Alezredes: (megrendülten). Ez szép dolog, fiam, pedig mi ketten ellenfelek vagyunk. Kalocsai: (Kissé meglepődve, kissé meghökkenve). Ellenfelek?! Alezredes: (bólogat, majd Pistára téved a pillantása). Zavar és zavar a jelenléte. Kimondom kereken: állandóan az az érzésem, hogy nem süketnéma. Kalocsai: Ugyan, kérlek, már csak ismerem a tulajdon öcsémet. Alezredes: Persze, persze ... Milyen családból is származol? Kalocsai: Cseléd volt az édesapám, nyolcán voltunk testvérek. Gyerekkoromban gyakran kifutottam utána a majorba, fölszedekeztem az ökrös szekérre, kézbe vettem a nagy ostort — majd lerántott —, odasuhintottam az ökrök közé: csele, Bimbó, hajsz, Betyár!... Apám súlyos tenyere a vállamon nyugodott féltőn. De sokszor mondta: „Jó béres lesz belőled, édes fiam...“ Mégis orvos lettem... Három dologra emlékszem gyerekkoromból: az akácillatra, a föld szagára meg a tavaszi ég alatt lebegő pacsirtára ... Érdekes módon, ha a betegeim fölé hajolok, és fölemelem száraz, eres kezüket, a föld szagát érzem ... Alezredes: Derék ember vagy te, Kalocsi János... dr. Kalocsai János... Irigylem a sorsodat... Most pedig jól figyelj rám. Figyelsz? Kalocsai: Igen, természetesen. Alezredes: Komoly intézkedések vannak folyamatban. Megkettőzték az őrjáratokat, a felderítő osztagokat. A viadukt előtt nagy csapatösszevonások történtek, a németek holnap, tehát holnap hajnalban beindítják a gépezetet, megkezdődik az átfésülés és a tisztogató akció.. . Még ma éjjel össze kell szedetnem a falu kommunistáit és reggel átadni a német parancsnokságnak.
