Irodalmi Szemle, 1973
1973/7 - FIGYELŐ - —varga—: Az áramlás emlékművei (Gál Sándor Kőlapok c. könyvéről)
4. Az író útja Ordódy Katalin írói munkásságában Az idegen jelentette a minőségi változást. A keskenyebb út bizonyos formai vonatkozásokban az előző műben felvázolt alapokra épül, míg a tartalmi szféra (a regény egésze) továbbmutat néhány probléma megoldása felé. A keskenyebb út a sorsvállalás regénye. Itt rokon valahol Az idegennel is. Gigi is marad, öntudatra ébredve vállalja, viszi tovább a sorsát. A keskenyebb út asszonya pedig nem öntudatra ébred — hisz öntudatos, kemény egyéniség —, hanem a közösségi tudat ébred fel benne. „Nem választottam a legrövidebb utat, míg eljutottam abba a mederbe, ahol közös életünk fog folyni. De eljutottam.“ Így folytatódik Gigi Luciban. Ami elmondható Gigiről és Luciról, az bizonyos értelemben az írónőre is vonatkozik. Az idegenről így írt Duba Gyula: „Ordódy elsősorban pszichológiai regényt irt, egy lélek bonyolult fejlődéstörténetét írta meg“ (Irodalmi Szemle, 1969/6). Mint már fentebb rámutattunk, Luci eljut abba a mederbe, ahol majd közös életünk fog folyni, de tudjuk, hogy ez a közös élet nemcsak a Dénessel való életre vonatkozik. Ezért A keskenyebb út elsősorban társadalmi regény. Mindezeket összevetve ezt mondhatjuk: a regény legnagyobb erőssége az, hogy tartalmilag (cselekményben, jellemekben és eszmeiségben egyaránt) mélyen csehszlovákiai magyar valóságunkban gyökerezik. Az idegentől A keskenyebb útig vezető út tehát Ordódy Katalin újabb minőségi előrehaladást jelentett prózairodalmunk csúcsa felé. A Szabadeséssel együtt prózánk utóbbi éveinek nagy eseményét jelenti. Egy vitairatunkban néhány évvel ezelőtt azt állítottuk, hogy Fábry halálával törvényszerűen lezárul a harmadvirágzás korszaka, és mivel a negyedvirágzás már meglehetősen problematikus fogalom — hisz újabb tíz év múlva akkor ötödvirágzásról kellene beszélnünk, ami teljesen abszurd lenne — a hetvenes évek elején kezdődő, kialakuló új korszak — megnevezése még várat magára — talán éppen A keskenyebb úttal és a Fekete szél ígéretével kezdődik meg, bontakozik ki. Mintha prózánk is rámerészkedett volna a keskenyebb útra ... Örvendetes tény a regény első kiadásának viszonylag magas példányszáma, és az, hogy az idén újból kiadásra kerül a Könyvbarátok Körének tagsági illetményeként. Ogy tudjuk, hogy készül orosz fordítása is. Mindezek a tények vitathatatlan értéket jeleznek. Mészáros László az áramlás emlékművei (Tallózás Gál Sándor Kőlapok című verseskönyvében) Hogy miért éppen ezt a Weöres Sándortól elorzott s némileg átalakított címet tartom Gál Sándor költészetére jellemzőnek, az majd az alábbiakból, remélem, kiderül. Előtte azonban még néhány mondatot, egy-két halványan felrajzolt koordinátavonalat. A Kőlapok költőjét előző kötetei alapján úgy ismerjük, mint különféle hatásoktól érintett, különféle kultúrélményeket saját világához hasonlító poétát, s az avatottabbak beszéltek, írtak — annak idején — az önmegvalósítás számtalan görcséről, sutaságairól, ficamjairól is. Az Arcnélküli szobrokból és a Napéjegyenlőségből nemegy példát hozhatnék fel: verstanit, grammatikait; félig gondolt gondolatokat, s ellentétként az érzéketlen versközegben tehetetlenül hánykolódó szép versszakokat, sorokat, szókapcsolatokat. A Napéjegyenlőségben jócskán találunk ügyetlenül összetákolt szóegyütteseket, az olvasóra zavarólag ható hapax legomenont: emberbolygók, embervilágok, fény- zabolák, kényszerrend, meteorvalóság stb. Másrészt érdemes odafigyelnünk a csend különféle viszonylataira, a csönddel gyúrt képekre, a csendből megépített vers-házakra s a csend mögött rejtőző zenére, gondolatokra. Most csak egypár idézet, mutatóba: „tárgyak legelnek a csendben“; „A csend ismét összegez..„gondolataim elhagynak
