Irodalmi Szemle, 1973
1973/7 - Kövesdi János: Álom a ködbikáról (novella)
Kövesdi János 1940-ben született a bodrogközi Nagy- kövesden, A Madách Könyvkiadó szerkesztője; önálló kötete még nem jelent meg. álom a ködbikáról Egyik bokortól a másikhoz ugrott, vigyázva, hogy állandóan az ágak takarásában maradjon. így szökdécselt előre, mind közelebb és közelebb, mert szeretett volna mindent jól látni. Csak egy dologra ügyelt: hogy a bika észre ne vegye, mert akkor aztán futhat j.. Közelebb már nem merek menni, de nem is kell, itt jól elrejtőzöm — suttogta maga elé lihegve, és érezte, hogy reszket a térde, s hogy a feje búbján felborzolódik a haja. Nem talált megfelelő rést a levelek között, így hát lehasalt a földre, és az alsó gallyak alatt átkúszott a rekettyebokor túlsó oldalára; onnan belátta az egész rétet. A zsemlyeszőrű bika ott állt előtte, alig tizenöt méternyire a térdig érő fűben. Simára kefélt szőre ragyogott a süllyedő nap fényében. Bőséges abrakot kaphatott: majd ki csattant az egészségtől. Gyönyörű volt — és félelmetes. Orrával néha-néha megérintette a tehén tomporát, majd kivicsorított foggal mereven előreszegezte fejét. A keselypirók tehén nyugodtan állt. Oldalt fordított nyakkal a saját farát bámulta. Látszólag egykedvű tekintetében vad izgalom remegett. A bika most újra szaglászni kezdte, majd hirtelen nekirugaszkodott, és két első lábát magasra emelve ráugrott a tehén hátuljára. Az sután behúzta a farát, és roskadozva a bika alatt, futni kezdett. Így vonszolódtak körbe-körbe, mint két egymásra futott vasúti kocsi, míg csak a bika le nem csúszott róla. Aztán megint megálltak, kifáradva a szerelmi hajszában, a hátukon gyöngyözött a verejték. A horpaszuk ütemesen járt. Súlyos hortyogó lihegésük gyűrűzve szállt a mozdulatlan hőségben, s ránehezedett a bokorra, amelyben a kamasz rejtőzött. Az erdő felől könnyű pára ereszkedett a bokrokra, majd szétömlött az egész réten. Először csak áttetsző szürke füstként lebegett, majd tejszínű köddé sűrűsödve hűvösen gomolygott a bokrok között. A köd egyre sűrűbb és áthághatatla- nabb lett, olyannyira, hogy hamarosan eltűntek a bokrok és a tehén a bikával. Nehéz szuszogásuk is megszűnt, s a pacsirták is elnémultak az égen. Furcsa csend támadt. A fiúnak úgy rémlett, hogy a köd a levegőt is felitta. Igen. Nincs levegő. Megrémült. Mi történt? Mi lesz velem? — akart felkiáltani, de tüdeje már összeszorult. Ölmos bénaság ereszkedett tagjaira, aztán tehetetlenül süllyedni kezdett. Mind lejjebb és lejjebb hullott az acélszlnű sivárságban, egy darabig még érzékelte a különös lebegést, aztán megszűnt körülötte minden. Nem tudta, mennyi idő telhetett el így. Amikor újra levegőhöz jutott, a tejszlnű ködgomolyagok fent hömpölyögtek a kumu- lonimbuszok és mammatuszok között; csak a hűvösség maradt utánuk a levegőben.
