Irodalmi Szemle, 1973
1973/7 - Beke Sándor: Az égigérő fa alatt (Tanulmány a Csongor és Tünde eredetéről)
szereket —, s hagytuk, hogy a darab kiteljesedjen a kozmikus térben, egyszeriben minden érthetővé vált és a maga helyére került. A díszlet, amely önmagában is beszédesen tudtunkra adta, hogy „új szférában“ vagyunk, segítségére volt a nézőnek a kozmikus világkép megértésében, a cselekmény mozgásirányának feltérképezésében. A mítoszt és a szimbólumok világát a „Sámán“ jelképes expresszív tánca hozta hozzánk még közelebb. A zenével együtt születik, ő teremt mindent, rajta keresztül mi is több mindent megértünk és látunk. Ennek az új szereplőnek a beiktatása adta a kulcsot sok jelenet megoldásához és újraértelmezéséhez. AZ ÁRGIRUS KIRÁLYFI Tudatosan hagytuk utoljára a XVI. század legszebb magyar széphistóriájának a kérdését. Már a fentiek alapján is megbizonyosodhattunk: Gyergyai Albert nem szorul rá, hogy munkája nemes veretű anyagát idegen forrásból merítse. Azokhoz a nézetekhez kívánunk csatlakozni, melyek a mese igazi forrásául népünk teremtő fantáziáját tartják. A következő vitatható és vitathatatlan példákkal szeretnénk nézetünknek méltó keretet adni. „Ázsiában több szent hegyek voltak, melyekről azt hitték, hogy az égig felnyúlnak, s ott az istenek laknak, a boldogok gyülekezete is ott tartatik. Ilyenek voltak az Ebrus ... Argeus...“ Hogy Árgirus királyfi rokonságban volt a platéna- istenekkel, azt Majláth János magyar meséje nyomán ismerhetjük. Ez a mese annál inkább is érdekes, mert arról szól, hogy Árgirus visszaszerzi elrabolt kedvesét. „Árgirus királyfi sógorai: a Nap-, Szél- és a Hold király. Mikor feleségét vissza akarja szerezni, ezektől kap egy botot, amely félig arany, félig ezüst és mindig forog, mert Napból, Holdból és Szélből van csinálva. Mikor a vasorrú bába lovai őrzés közben eltűnnek, a botot a fűidbe szúrja. Erre a Nap oly forrón süt, hogy a tó kiszárad, s az eltűnt ércménes olvadni kezd és haza fut. A második nap ismét földbe szúrja botját. Nagy vihar kerekedik, amely a lovakat hazatereli. A harmadik nap az ércménes kancáit meg kell fejnie. Újra földbe szúrja botját, s a Hold a sarat a lovak lába körül úgy megfagyasztja, hogy azok mozdulni sem tudnak. A Szélkirály itt is a Csillag helyébe lépett. A Napnak forróságot, a Holdnak hideget támasztó tulajdonságaival már előbb is találkoztunk. A bot, amelyben a három planétaistenség ereje és hatalma egyesítve van, a magyar népmesének igen becses eleme.“32 Végezetül nézzük az egyik legszakavatottabb véleményt, Kodály Zoltánét, aki ebben a kérdésben is segítségünkre siet. „Hogy Árgirus históriája nemcsak mint olvasmány, de mint eleven ének máig megélt a nép között, 1914 tavaszán, bukovinai gyűjtőutamon, Istensegíts-ben tudtam meg. Egyik öreg énekesem valami régi dalba kezdett. A többiek megállítják azzal, hogy «nem ez a nótája». Némi vita után ráhagyta, hogy «ez Árgyilusé». Kérdezősködé- semre elmondták, hogy hosszú téli estéken, tollfosztás közben szokták énekelni; megneveztek olyanokat, akik többet tudnak belőle . . . Meggyőződhettem róla, hogy Istensegíts-ben és a szomszédos Hadikfalván még azok is ilyen névvel ismerik a dallamot, akik a szövegből semmit sem tudnak ... ... Feltűnő az is, hogy alig van még egy régi dallamunk, melynek annyi különböző vidékről kerültek elő változatai: Nyitrától — Csíkig, Dunántúltól — Bukovináig van nyoma. Feltehető, hogy olyan közkedvelt szöveg vitte valamikor annyifelé, mint az Árgirus volt.33 32 Magyarische Sagen und Märchen, Stuttgart 1837. 257. old. Zauberlene. Dr. Berze m. f. 162. old. 33 Kodály Zoltán: Visszatekintés II. Az Árgirus Nótája c. fejezet 79—90. old. A rajzok eredetéhez: Első és második rajzunk László Gyula: A népvándorláskor művészete Magyar- országon című művéből (102., illetve 100. old.), a harmadik László Gyula: Hunor és Magyar nyomán című munkájából (99. old.) származik. A színpadképek és jelmeztervek Kopócs Tibor munkái.
