Irodalmi Szemle, 1973
1973/7 - Beke Sándor: Az égigérő fa alatt (Tanulmány a Csongor és Tünde eredetéről)
A Csongor és Tünde díszlete kerülnek össze így, véletlenül-e, vagy már előbb találkoztak — és tudtak-e egymásról? Maga a tündérfa, amely a bonyodalmat elindítja, alig több puszta díszletnél. Azt sem tudjuk, hogy Mirigyet ki láncolta hozzá.“ A kérdőjeleket könnyű felhalmozni! Vörösmarty nyilván sok szerkezeti problémát észrevett volna a művében, ha az a szerencse éri, hogy azt még életében bemutatják. Erre, sajnos, csak halála után 29 évvel került sor. A Nemzeti Színház 1879. december 1-én mutatta be először a darabot, Paulay Ede rendezésében. Kisebb változásokkal 1908. május 29-ig 21-szer került színre. 1916. december 16-án Weiner Leó zenéjével 5-ször került előadásra. Ha elnézően számolunk, 37 év alatt akkor is mindössze 30-szor játszották a művet. Nem kívánhatjuk tehát, hogy Vörösmarty egy színházi kultúrával alig rendelkező országban 1830-ban dramaturgiailag tökéletes drámát írjon. Drámában általában — legyen szó e műfaj bármely ágazatáról — dramaturgiai törések akkor következnek be, ha a szerző kénytelen az expozíció informatív anyaghalmazát a darab folyamán többször megismételni. Erre a szerző akkor kényszerül, ha a cselekmény előrehaladott állapotában egy dramaturgiailag kevésbé funkcionált figurát épít be a darabjába. (Dramaturgiai törés más okból is bekövetkezhet; de minket e pillanatban a fenti eset érdekel.) A harmadik felvonás utolsó képében tűnik fel Ledér figurája. Hosszadalmas magyarázkodás után tudjuk meg élete érdektelen történetét, amelyet Mirigy életrajzi variációkkal, eshetőségekkel is tarkít. A szerzőnek pedig egyéb célja sincs Ledérrel, mint Mirigynek őt adni eszközül, hogy Csongor nála leljen utált szerelmet. Azt hiszem, a szerző segítségére siettünk, amikor Ledér szerepét névleg töröltük a darabból. Azért mondjuk, hogy névleg, mert funkcióját tekintve megmaradt. Összevontuk ugyanis a Róka és Ledér szerepét. A lehetőséget maga a szöveg kínálja.
