Irodalmi Szemle, 1973
1973/7 - Beke Sándor: Az égigérő fa alatt (Tanulmány a Csongor és Tünde eredetéről)
Boldog álom láthatása, S most, mint ébredő leány, Ringató szél lágy karján, Ügy közelget andalogva;“ Csongor elrejtőzik. Tünde és Ilma lép a színre. „Asszonyom, tudod, hogy engem E poros főidről emeltél A magas tündér hazába, S csak azért, hogy ott napestig Csongor úrfiról beszéljek.“ — mondja Ilma, akitől nemcsak azt tudjuk meg, hogy Tünde szerelmes Csongorba, hanem azt is, hogy Balga nevű férjét itt hagyta, s most fél az esetleges találkozástól. A beszélgetésből az is kiderül, hogy az égigérő fát nem más, mint Tünde ültette. Tünde észreveszi Csongort. — A fa végre megtermette számára a legfőbb kincset, a szerelmet is. „ Csongor, aki minden országot bejárt, hogy „a dicsőt, az égi szépet“ megtalálja, végül is otthon, saját kertjében leli azt meg. Találkozásuk kiteljesedése nem lehet zavartalan, mert Mirigy, aki Tünde közeledtére ismét elaludt, visszatér. Szitkozódik is alvása miatt, főleg mikor észreveszi, hogy a fán már ragyognak az almák. Tündét és Csongort boldognak látva, bosszút esküszik: „Nem, nem, ezt nem nézhetem, A bosszú hajt és kajánság, Szép hajában kárt teszek. Megvan, megvan! e hajakkal Elborítom lányomat, Csongor lássa, s megcsalódjék. Karjain elandalodjék, S akkor én uralkodom.“ Mirigy terve sikerül. Tündét nem érhette nagyobb szégyen és sértés, mint hogy saját nászán, titkait kilesve, megszégyenítik őt. A földön nem lehet boldog. A szerelmet a földi bosszú, az irigység, a kajánság megöli. Mivel az éj múlik, Tünde kénytelen búcsút venni Csongortól. Mielőtt elválnának — bár újbóli találkozásuk teljesen reménytelen — hűséget esküsznek egymásnak. „Volt e, vagy csak álmodám“ — kérdi hősünk az elmúlt találkozásról. A búcsúzó Ilmától egy rejtélyes útbaigazítást kap arra vonatkozólag, hogy Tündét hol találhatja meg: „Sík mezőben hármas út, Jobbra, balra szerte fut, A középső célra jut.“ Csongor nem késik sokat, és határoz: ....................megyek: I sten áldjon agg apám. Isten áldjon agg anyám, Megsirattok tán; de többé Engem nem találtok itt. Tündérhonban üdvlakon, Virrad ékes hajnalom: Arra, mint vihar ragadnak Öt óhajtó vágyaim.“
