Irodalmi Szemle, 1973

1973/6 - Csanda Sándor: E. B. Lukáč és a magyar irodalom

állt, Okálival együtt ő fogalmazta meg a szlovák írók kiáltványát, amelyet magyar részről három kommunista író írt alá: Fábry Zoltán, Forbáth Imre és Földes Sándor. A kiáltványban többek közt ez áll: „A szlovák író és intellektuel nem hallgathat, amikor megsebezték a lelkiismeretét. A kosúti sortűz arra kényszerít bennünket, hogy rámutassunk, hogyan akarják nálunk megoldani a szociális kérdéseket. Meg kell állapítanunk, hogy nem csoda, ha a szegényparasztság a gazdasági és kulturális viszonyainak megjavításáért folytatott harcban, a hallatlanul alacsony bérek felemelése és a kizsákmányolás legkláltóbb módszereinek megszüntetése érdekében sztrájkhoz és nyilvános tüntetéshez folyamodik, amely számára az egyetlen lehetséges eszköz jogainak és bérköveteléseinek kivívására. Ha meg akarják fosztani a földmunkásságot ettől a jogától, ez azt jelenti, hogy nyomorba és a munkaadótól való embertelen függőségbe akarják taszítani. Ennek ellenére tény az, hogy a földmunkások ellen, akik létfeltételeik megvédésére akartak gyülekezni, fegyveres erőt küldtek, amely nemcsak hogy megakadályozta gyülekezésüket ,hanem fegyvert használt ellenük, rálőtt a védtelen népre és embervért ontott.” (Dav, 1931.) Az esettel kapcsolatban Lukáč hatásos forradalmi költeményeket is írt, mint pl. Dozvuky na Košúty (Utóhang Kosúthoz), 1931, Nincs visszatérés, Kosúty.

Lukáčnak ezek a költői megnyilvánulásai példaképül és tanulságul szolgálhattak volna a nem kommunista magyar írástudók számára is, hasonlóan, mint a trencsén- teplici szlovák írókongresszus, melynek összehívásában (1936-ban) mint a Szlovák írók Egyesülete titkárának, úttörő kezdeményező és szervező érdemei vannak. A kongresszuson Hja Ehrenburg és két haladó szlovákiai magyar költő, Győry Dezső és Vozári Dezső is részt vett. Az akció jelentőségét többek közt így méltatja az akkor Losoncon élő Sándor László a romáiai Korunkban: „Nagy és komoly cselekedetnek tekinthetjük tehát a teplice! kongresszust, amelyben a szlovák írók valóban megteremtették az egységet és közös frontba tömörültek a teuton téboly fenyegető veszedelmével szemben. És meg tudjuk érteni a magyar meghívottak nemes irigységét, akik a szlovenszkói magyar írótábor felett tartva seregszemlét, szomorúan állapítják meg, hogy íróink zöme olyan eszmék szolgálatában áll, melyek minden szabad életmegnyilvánulást csírájában igyekeznek elfojtani. Méltán tör fel bennünk a kérdés: vajon mikor fogunk ott tartani, kisebbségi magyarok, hogy a szlovák írókongresszushoz hasonló összejövetelen megtárgyaljuk égető problémáinkat és közös alapot találjunk a fasizmus nemzetközi veszélye ellen?” (1936, 641. 1.) A gyűlésen Lukáč előadást is tartott, Alkotásunk problémái címmel.

A két világháború közötti időszakban Lukáčon kívül volt a magyar irodalomnak egy másik jeles költő-követe is, Anton Straka, Csehszlovákia budapesti kultúrattaséja személyében. A fasiszta megszállás idején később mártírhalált halt író tizenegy évig töltötte be ezt a tisztséget, s ezalatt szívélyes kapcsolatot teremtett a legjelentősebb magyarországi írókkal, megnyerve őket a csehszlovák-magyar kulturális közeledés eszméjének is. Lakásán péntek esténként rendszeresen találkoztak olyan kiváló költők, mint József Attila, Illyés Gyula, Szabó Lőrinc, Komlós Aladár és mások. Előadásokat tartottak, vitatkoztak, és Straka nyersfordításai alapján létrehozták a cseh és szlovák költők első magas színvonalú antológiáját, amely 1936-ban a következő alcímmel jelent meg: Magyar és csehszlovák költőbarátaink segítségével — kiknek ezúton is hálás köszönetét mond, — összeállította és sajtó alá rendezte Straka Anton. Straka ismertette össze Lukáčot is a magyar irodalom legjobb képviselőivel, s beavatta őt kapcsolatteremtő tevékenységébe, amiről néhány fennmaradt, költőnkhöz szóló levele is tanúskodik. (A levelek a Matica Slovenská mártoni irodalmi levéltárában találhatók. )

Straka 1932. november 9-én arra kéri Lukáčot, hogy állítson össze egy válogatást az új szlovák költők verseiből, amelyet az ő cseh válogatásával együtt szeretne minél előbb magyarra fordíttatni. Közli, hogy a készülő antológia Iránt Pesten nagy az érdeklődés. „Lakásomon minden pénteken este találkoznak a magyar irodalmárok. Fordításokat olvasunk ott a cseh költészetből, és néhány dolog egyenesen szenzációs. Wolkerra már van kiadóm, s az antológia után kiadunk egy Wolker-tanulmányt, mintegy ötven versének fordításával együtt.” Ugyanakkor Straka helyesen látta azt is, hogy a hidat mindkét felől egyszerre kell építeni: „Egyúttal azt is megkérdezem tőled, lenne e nálunk megfelelő érdeklődés a legújabb, Ady utáni magyar költészet