Irodalmi Szemle, 1973
1973/6 - Duba Gyula: Vajúdó parasztvilág — VII.
lenséget látott maga körül, amit egészséges paraszteszével és értékrendjével tűrhetetlennek tartott, de azt is látta, hogy tehetetlen ellene, ez a világ új rendje, igy látta ő, mert a hagyományok szabták meg gondolkodását, és ezért nem hitt a szövetkezetek jövőjében. A földdel szembeni kötelességeit most is hiánytalanul megtette, de gépiesen és meggyőződés nélkül, kiábrándultán. Egyéb apró szúrások is érték, egyszer ilyen levelet kapott: „Végzés. A 140/50 paragrafus és a zselízi PO. OR. DHPV és JB SZIKP döntése alapján elrendelem, hogy az Ön házában lévő helyiséget (kamrát) ürítse ki, mert ott gabonaraktár lesz elhelyezve. E végzés ellen fellebbezés nincs! M. HNB elnök.“ A kamránkból a szövetkezet raktára lett, az istállóban a szövetkezet lovai álltak. Nagy közös istállók és magtárak hiányában a szövetkezet vezetősége úgy oldotta meg az állatok és a termés elhelyezésének a kérdését, hogy kisajátította a gazdák helyiségeit, amelyek úgyis üresen és 'kihasználatlanul állottak. Ebből lett apám második bírósági esete, a lova'k, illetve a takarmány kapcsán. Feljelentették, hogy a szövetkezet takarmányából eteti a saját tehenét, s ezért a zselízi járásbíróság első fokon, a szövetkezeti vagyon szétlopkodása vádjával két hónapi, feltétel nélküli szabadságvesztésre ítélte. Apám újra fellebbezett, újra nem hozott fel a védelmére konkrét indokokat, s a nyitrai kerületi bíróság a feltétel nélküli büntetést egyéves határidővel feltételesre változtatta. A büntetés enyhítésének az indokolása több szempontból is jellemző és fontos, ezért teljes terjedelmében idézem: „A megfellebbezett ítélet a vádlottat a büntetőtörvénykönyv 245. paragrafusának az első bekezdése értelmében bűnösnek találta a földművesszövetkezetek vagyonának szétlopkodása bűntettében, melyet úgy követett el, hogy 1952 májusától októberig fokozatosan, minden nap eltulajdonított a hontfüzesgyarmati EFSZ-ből takarmány- féléket, azaz lóherét, csalamádét és más egyebeket, amely tettével az EFSZ-nek meghatározhatatlan értékű kárt okozott. Továbbá 1954 és 1955 években zöld és száraz takarmányt tulajdonított el az EFSZ-ből, amellyel a hontfüzesgyarmati EFSZ-nek kb. 4200 Kčs kárt okozott. Ezért a bűntettért két hónapi feltétel nélküli szabadságvesztésre ítélték, és kötelezték a hontfüzesgyarmati EFSZ-nek 300,— Kčs kártérítést fizetni... Az ítélet ellen a vádlott, a feltétel nélküli büntetés helytelenségére hivatkozva fellebbezést nyújtott be. Fellebbezését írásban nem indokolta meg. A járási ügyész fellebbezését a fellebbezési tárgyaláson a kerületi ügyész visszavonta. A kerületi bíróság mind az így beadott fellebbezés, mind a büntetőtörvénykönyv 194. paragrafusa szempontjából felülvizsgálta a megfellebbezett ítéletet és az azt megelőző eljárást, és megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, melyet a főtárgyaláson felsorolt bizonyítékok igazolnak. A vádlott részben beismerte tettét és a saját védelmére felhozta, hogy csak azt a takarmányt adta a saját tehenének, amit a szövetkezet lovai nem fogyasztottak el. A kerületi bíróság a vádlott ezen védekezésére megjegyzi, hogy ebben az esetben sem volt joga ezt a takarmányt a teheneinek adni, mert nem gyorsan romló terményről volt sző és másnap is odaadhatta vola a szövetkezet lovainak. Ezen az alapon az elsőfokú bíróság helyesen járt el, amikor a vádlottat bűnösnek ismetre el és a vád alapját képező tettet büntető'jogilag helyesen ítélte meg. Ami a büntetést illeti, melyet az elsőfokú bíróság kiszabott, a kerületi bíróság helyesnek ítéli meg, megfelel a büntetőtörvénykönyv 190. paragrafusa első bekezdésének. Az elsőfokú bíróság a könnyebbítő és súlyosbító 'körülményeket is helyesen értékelte, a kerületi bíróság e téren is egyetért vele. Osztályszempontból a vádlott középparaszt, aki a hontfüzesgyarmati HNB jelentése szerint, a múltban, a szövetkezetbe való belépése előtt 17 hektár földet művelt meg. A földeken egyedül a családjával dolgozott, állandó idegen munkaerőket nem alkalmazott. A vádlott fellebbezése a büntetés feltételnélküliségére vonatkozott. Az elsőfokú bíróság a feltételnélküliség tényét azzal indokolta, hogy a szövetkezeti vagyon szétlopkodása elterjedt és nemcsak a vádlott számára, de a többiek figyelmeztetése miatt is szükséges a feltétel nélküli büntetés. A kerületi bíróság nem egyezik az elsőfokú bíróság véleményével. Kétségtelen, hogy a büntetés ténye a megelőzés (prevenció) szempontjából jelentős. Az ilyen álláspont számára azonban bizonyos tipikus esetet kell kiválasztani, mely eset ezt az álláspontot magától indokolja. A vádlott nem követ el
