Irodalmi Szemle, 1973
1973/6 - Fülöp Antal: Kis szeretet estére
— Ezt ő írja, szóról, szóra! — mondta Flóris, mikor befejezte az olvasást. A csapos villanyt gyújtott, a férfi megnézte az óráját. — Talán mégis jobb lesz, ha mész... szólt. — De most mindjárt. No menj már! Nem hallod?! — Ne izéljen hát... megisszuk a bort, aztán a parkig együtt megyünk. — Mi oda együtt nem megyünk — mondta a férfi. — Mi oda együtt nem mehetünk ... — Nem kell vinnie a bőröndöt — tette hozzá Flóris. — Mi oda együtt nem mehetünk ... — Már bánom, hogy előhozakodtam azzal a francos gyufával. .. — No menj, menj szépen, siess, menj már, hát nem hallod, hogy menj?!... — mondta a férfi. Aztán egyszerre megmarkolta a bőrönd fülét, és elindult vele kifelé a csehóból. Le a rámpán, mentek a park felé. A férfi léptei meggyorsulták, az arca veríté- kezett, végül már csaknem rohant. Már a park fái alatt jártak, a kavicsúton. A férfi szabad keze belecsúszott a zsebébe. Flóris, anélkül, hogy látta volna, mit szorongat a zsebében, tudott mindent. Az intézeti srácok sokat beszéltek ilyesmiről. A férfi arca meg-megrándult, szeme lépésenként körülvizslatta a tájat. — Már elég sötét van — mondta Flóris —, én mennék... — Ki kell várni az időt, nem szabad elrontanod ... — Adja ide a bőröndöt! A férfi megállt. Flóris csak most látta, hogy nincs színe a szemének. — Szóval egyedül hagysz! — mondta. — Majd visszajövök... isten bizony vissza jövök ... Adja már oda azt a bőröndöt! Néhány járókelő megállt a közelben. — Rendben, de várni foglak ... Itt foglak várni... Csak úgy suhant Flóris a kofferral, át a parkon. Ahogy kilépett az aszfaltra, megcsapta a meleg, poros városi este. — „Biztosan borotva volt nála ...“ — gondolta. Befordult a kapu alá, s ment fel a lépcsőn. Éjszakánként nyilallt Így az ágyékába, mikor az intézeti ágyon, a pokróc alatt gubbasztva, erre a pillanatra gondolt. A csengő magától szólalt meg odament. Nyílni sem látta az ajtót, s az apja már ott állt előtte. — No nézd, ez meg itt van! — Éppen eléd készültem. Alsónadrágban, papucsban állt az ajtóban, Flóris látta rajta, hogy csak az előbb mászott ki az ágyból. Mentek be, az apja nem vette el tőle a bőröndöt. Odabent vacsoramaradékok az asztalon, az anyja nyugágyban egy zsírfoltos újságot olvasott. — Mindjárt elájulok — kiáltott fel, mikor meglátta. Hogy ebből mekkora suttyó lett?! Az újságot az asztalra dobta és rágyújtott. — No mit bámulsz? Ide sem jössz megcsókolni? Kombinéban állt, előregömbölyödő hasáról Flóris tudta, hogy gyereket vár. Mintha egy tömött zsákot tartott volna a kombinéja alatt, amelyből kilátszott a harisnyája szegélye is. — ... de jövök... — mondta Flóris, és odalépett az anyjához. — Talán felöltöznél! — szólalt meg az apja. — Te meg gyere, inkább egyél valamit. Flóris asztalhoz ült. A szobában az anyja pongyolája suhogott, szőke festett haja szórta a lámpafényt. Ahogy elétette a tányért, illatos volt a keze. — Szóval előtted már vigyáznom kell... mi? ... hm? ... Talán már borotválkozol is? ... Az apja kis ideig az asztal körül téblábolt, aztán ő is leült. — Éppen készülődtem eléd — mondta. Karikás szemmel bámult a levegőbe; néha Flórisra pillantott. — El sem hiszem, hogy ezután be kell zárkóznom, ha fürdők... — mondta az anyja és fölnevetett. Az apja felállt, körbejárta az asztalt. — Én lefeküdnék — mondta —, holnap megint korán kezdődik a nap. — De azért tovább ácsorgott a szoba közepén, vakaródzott, aztán elindult be a hálóba. Flóris anyja leült a helyére. — Szegénykém... — mondta —, ott lányokat nem is láttál, ugye? ... — Mária!! — szólt ki az apja a szobából.
