Irodalmi Szemle, 1973

1973/4 - Alfred Andersch: Kislányom (novella)

a Mitre szállóba. Előre örült a vén fogadónak, de amikor ott állt szobájában az ablak előtt, és kinézett a High Streetre, rajtakapta magát, hogy már ez is hidegen hagyja.

— Tudod, Thérése — magyarázta a lányának újra az intézetben —, mi ide a mi svájci elképzeléseinkkel jöttünk. Biztosan te is el tudod képzelni, hogyan nézhet ki egy ilyen rangú, diákszállóval kombinált iskola nálunk, Svájcban.

Hangsúlyozta az „ilyen rangú“ jelzőt, s közben sóhajtva gondolt a költségekre. Mert St. Sidwells Hall egyáltalán nem volt olcsónak mondható; ez esetben Wenger doktor anglomániája súlyos áldozatokat követelt.

— De még mennyire — szólt Thérése —, hiszen két évvel ezelőtt magam is részt vettem azon a nyári tanfolyamon Montanában, emlékszel? Ott aztán tényleg más volt minden!

— Tudnom kellett volna, és figyelmeztetni téged — panaszkodott Wenger. — Az angol internátusi iskolák arról közismertek, hogy egy kicsit talán elhanyagoltak, viszont annál kedélyesebbek.

Ezt a szőnyeget azért mégis kicserélhetnék már, gondolta, esetleg ki is dobhatnák, és helyette valami tisztességesebb padlózatot rakhatnának. Leültek a nagy bejárati csarnokba, és várták, mikor fogadja őket az intézet igazgatónője. Űnagysága még mindig nem mutatkozott, nyilván valami rejtélyes homály mögött rejtőzött.

Semmi jele sem látszott annak, hogy talált-e Thérése legalább valamit St. Sidwells Hall kedélyességéből. Mégis időközben nyilván már mindent kirakott a bőröndökből, mert teljesen átöltözött. Mohazöld gyapjúruha volt rajta, amelyben sápadtnak látszott. Egyébként is sápadt típus volt, de most ez a sápadtság feltűnőbb volt a megszokottnál. Arca fehérnek látszott sötét, nehezen kezelhető dús haja keretében, tompa fényű zöld ruhája fölött. Azonkívül megint feltűnően kifestette a szeme környékét, amit Wenger bosszankodva vett tudomásul, anélkül, hogy bármi megjegyzést tett volna. Davosban bizony megszidta, ha a lánya ilyen kékre festett szemhéjjal jelent meg előtte. De itt most okosan viselkedik, szinte gyanús, mennyire okosan — gondolta Wenger.

— Van itt egy csomó lemez — mesélte a lánya —, beat-lemezek is. És persze tévé. A lányok fele angol, itt készülnek az érettségire. Az internátusban csak lányok laknak, de fiúk is járnak az órákra. Miss Maversine egyébként nagyon kedves, ő a házvezetőnő, azonnal meghívott bennünket, Patot és engem egy csésze teára.

— Pat? Ki az?

— Egy amerikai lány. Az ő szobájába költöztem. Príma lélek. így most hárman vagyunk együtt, Pat, én, meg egy olasz kislány, firenzei. Ha tudnád, milyen szép! Ilyen gyönyörű lányt még életedben nem láttál, daddy!

Wenger nem szerette, ha Thérése hívja föl a figyelmét más lányok szépségére. Nem reagált tehát, csak annyit mondott:

— Hát te sem vagy éppen a legutolsó.

— Teljesen elhalványulok mellette! — állapította meg a lánya.

Az apa elérkezettnek látta az alkalmat, hogy megjegyezze: — Persze még sokkal szebb lehetnél, ha nem festenéd annyira a szemedet.

A válasz ingerülten hangzott: — Csak látnád, mennyire festik magukat ezek itt. Hiszen nem szaladgálhatok köztük egymagam, mint egy kispolgári vénkisasszony!

— A magam részéről azt tartom kispolgárinak, ha mind annyira festik magukat.

Nem férfinak való téma ez. Szerencsére megjelent a titkárnő, hogy közölje velük,

az igazgatónő tíz percen belül itt lesz, beszélhetnek majd vele; itt lakik a közelben.

Felmentek a szobába, ahová Thérése beköltözött, hiszen Wenger holnap korán reggel elutazik, és már nem jön vissza ide az intézetbe.

— Be kell majd számolnod anyának, hogyan lakom itt — figyelmeztette Thérése.

Az intézet most csaknem üres volt. A szobában csak az olasz lány tartózkodott, nagy sietve ugrott föl az ágyáról, olvasmányát félbeszakítva. Valóban gyönyörű teremtés volt, nagyon fiatal, sötét hajú, elefántcsont színű arcbőrrel, ám Wengert ebben a pillanatban apai érzéseken kívül más gondolatok nem nyugtalanították.

Thérése az ablak melletti sarokban telepedett meg. Bőröndjei a ruhaszekrény tetején feküdtek. Minden lánynak megvolt a maga kis asztala, de míg a két szobatársén vad rendetlenség uralkodott, Thérése-é már teljesen le volt takarítva. Egy csészébe