Irodalmi Szemle, 1973
1973/4 - Alfred Andersch: Kislányom (novella)
Alfred Andersch* kislányom Richard Wenger úr, az orvostudományok doktora, egy davosi klinika röntgen- osztályának főorvosa délelőtt 11 óra felé érekezett Thérése lányával Calais-ba. Gyorssal jöttek, mely 0 óra 50-kor indul Baselból, s az éjszakát fekvőpados kocsiban töltötték. Takarékossági és nevelési célzattal, s mert Thérése karácsonyi szünidejére ezzel a vonattal, ilyen kocsiban szokott utazni, hogy megismerje az útvonalat és az utazásnak ezt a módját; ezért nem váltott Wenger doktor elsőosztályú hálókocsit. Egyébként szerencséjük is volt, az éjszaka folyamán csak egy utas szállt be hozzájuk Metzben, s anélkül, hogy lámpát gyújtott voln'a, a lehető legzajtalanabbul levetkőzött, és az egyik felső padra feküdt. Lille-ben már ki is szállt. Indulásuk után dr. Wenger még lapozgatott kissé a Times-ban. A lapot a baseli állomáson vette, kíváncsi volt, mi újság Londonban. Talán egy este, ha majd Thérése-t Oxfordban elhelyezte, alkalma nyílik ellátogatni valamelyik színházba. Lent feküdtek, szemben egymással, a két alsó pádon, gyapjútakarókba burkolózva. — Mintha sí-menedékházban lennénk, ugye? — jegyezte meg a doktor. — Ki ne'm állhatom a sí-menedékháziakat — válaszolta Thérése. Mielőtt a doktor a kis olvasólámpát eloltotta volna, átnézett a lányához. Az már aludt a fal felé fordulva, s a doktor csak Thérése sötét hajtömegét látta, amely annyi gondot okozott a gyereknek; rengeteget vesződött a hajával. Ma reggel is jó idejébe került, amíg megfésülködött. Amikor visszajött a mosdófülkéből, kérdezte is: — Rendesen nézek ki, daddy? — Nagyon csinos vagy — állapította meg Wenger. — Én, csinos! — Na jó, szóval csúnya vagy. — Az éppen nem — vitatkozott Thérése —, csúnya sem vagyok. Csak hát az mégsem mondható rólam, hogy nagyon csinos vagyok. A folyosón álltak, és a vonatablakból látott táj hamarosan más irányba terelte Thérése gondolatait. Elragadtatással csodálta a vasút mentén sorakozó, törülköző vékonyságú házakat St. Omer és Calais között. — Ezek aztán házak! — lelkendezett. — Nem néznek ki olyan hülyén, mint azok a chalet-k Davosban. — A mi házunk is hülye neked? — kérdezte Wenger. — Hiszen az is csak egy chalet. — Ó, daddy — mondta a lánya —, a mi házunk szerintem csodálatos, különösen belülről. Csak ne lenne chalet. De tudod, azok a chalet-k mind olyan kispolgáriak. — Csak egy másodpercnyi szüneteit tartott. — De ti, anyu és te, egyáltalán nem vagytok kispolgárok. Azt én is jól tudom, hogy az ember Davosban nem is építhet máshogy. És ez a síkság itt isteni! Szeretnék egyszer olyan országban élni, amelyik teljesen sík. — Akkor egy hollandhoz kell majd férjhez menned, vagy oroszhoz — jegyezte meg az apja. * Svájcban élő, haladó nyugatnémet író.
