Irodalmi Szemle, 1973
1973/3 - Mészáros László: Az élet bora (aforizmák)
A művészet mérföldekre lemaradt a tudomány mögött; a tudománynak sikerült megváltoztatnia a világot, de a művészetnek az embert nem. Csak örök kérdések léteznek, örök feleletek nem. Néha úgy tűnik, hogy minél több a művelt ember, annál ostobább a világ. Egyes gondolatainktól csak tettekkel szabadulhatunk meg. A kényelemnek a szellemet kell szolgálnia és nem a testet. Az a baj, hogy a klasszikusokat már csak idézik, de nem olvassák. Az irodalomban a hallgatás nem beleegyezés, hanem kritika. Ha túlságosan sokat törődünk azzal, hogy megértenek-e bennünket vagy sem, akkor nem marad időnk önmagunk megértésére. Elmélet és gyakorlat: a gyakorlatban Akhillész mindig utoléri a teknősbékát. Ars prosaica: történeteimben él bennem a világ. A kölcsönkért gondolatokat úgy adjuk vissza, hogy tovább gondoljuk őket. A szellem kalandja sohasem jelent hűtlenséget. A költők tisztelete nélkül minden vers értelmetlen. Nyilvánvaló, hogy a költészet nem a legfontosabb dolog a világon. De azért szüntelenül szükség van olyan emberekre, akiknek a költészet a legfontosabb. Vannak tévedések, amelyek jobban segítik a haladást, mint a sikerek. Az író természetesen nem felelős hőseiért. Csak azért felel, hogy elhihetők-e azok a hősök, vagy sem. Még azt sem könnyű eldönteni, hogy kinek VOLT igaza, nem még azt, hogy kinek VAN. A könyveket éppen úgy meg lehet szeretni, mint az embereket. A megértés feltétele mindkét esetben az intimitás. A kételkedés a gondolkodó foglalkozási betegsége. Az értékelés nem mérés. A versnek nincs fizikai dimenziója. A kritiíkus képtelen kinyomozni, hogy ,,mit akart a költő mondani“. Elég baja van azzal is, amit mondott. A kritikus: űrhajós a mű körül. A szellemi és fizikai munka problémájához: a ceruza és a kalapács egyformán nehéz.
