Irodalmi Szemle, 1973
1973/3 - Párkány Antal: Az új híd építője (Részlet a „Sas Andor helye a csehszlovákiai magyar kulturális életben” című monográfiából)
A magyar humoristák -gyűjtőnevet viselő, általa szerkesztett antológia elé írt tanulmányában (Mire jó a humor és mit adnak nekünk a humoristák) a személyi kultusz éveiben is bátran fölvetette a kiállás és a társadalomkritika igényét. „Sok jóhiszemű dolgozó, — köztük nem egy író, — a mi mostani átmeneti világunkban úgy vélekedik, hogy a felszabadulás megnyíltának komolyságát minden további időre meg kell őrizni..Ebből később olyan téves meghatározások születtek, írja, .. hogy a nevetés, az igazság hirdetése és kimondása mosolygás közben nem illik a komoly, szocialista építő munkához, sőt még a hibák gúnyos kipellengérezése sem.“259 Közismert, hogy a humor hatásfoka enyhébb a szatíráénál. Míg az utóbbi ha-jlik a keményen elmarasztaló ítélkezésre, addig a humoros ábrázolás általában egy lényegében helyeselt jelenség vagy folyamat egyes hibáit teszi nevetés tárgyává. „A nevetés (...) társadalmi funkció, azt nevetjük ki, akit vagy amit hibásnak találunk...“260 Bármennyire is ellentmondóan hangzik, a humorista a tréfálkozás mögött is megőrizheti komolyságát. Sas az éles látású marxista irodalomtörténész és kritikus szemével nézte a valóságot. „Abban a nagy és forrongó korban, amelyben élünk, természetszerűen igen sok a bírálatra és kijavításra szoruló jelenség, cselekedet, mű és magatartás.“261 — írja tanulmányában. A szatirikus és humoros irodalom korszakainak váltakozása a történelmi korszakok fejlődéséhez kapcsolódik. „A fölfeié ívelő, forradalmasodó történelmi fejlődés általában kedvez a szatirikus irodalom kialakulásának, megerősödésének, a hanyatló vagy megalkuvó korok inkább a humoros irodalom kifejlődését segítik elő.“262 Hozzáteszi azonban, hogy a magyar és a világirodalomban is általános jelenség, hogy „a jelentékeny humoristák valamennyien szatirikusok is.“263 Sas tanulmánya a humort és a szatírát ugyan egybekapcsolja, de — a válogatás szándékához híven — a humorelmélettel foglalkozik intenzívebben. Összegezésként megállapítja: „A humor a kritikai eszes fölénynek és a humánus, praktikus együttérzésnek dialektikus egysége.“264 Egyetérthetünk ezzel, de mármilyen konklúziót fogadnánk is el, nem hagyhatjuk figyelmen kívül azokat a mélyreható külső és belső hatásokat sem, melyek az egyes országok területén belül a szatirikus-humoros irodalmak milyenségét formálták és módosították. Szalay Károly véleménye szerint „például Karinthy legkétségbeesettebb időszakában sem vált oly mértékben szkeptikussá, mint Čapek, hiszen a magyar társadalom nem jutott el a polgárosodás olyan fokára, mint Csehszlovákia.“265 Az egyes országok polgári demokratikus írói a humanizmus nevében ugyan szembefordultak a fasizmussal, humorukban és szatírájukban sok a kapitalista- ellenes vonás, de a tőkés társadalmi rendszer felszámolásának igényléséig nem jutottak el. Még Karinthy és Čapek is visszarettent a proletárforradalomtól, nem voltak antikapitalisták, bár később antifasisztákká lettek. A jelenlegi társadalmunkban alkotó íróra, humoristára konkrét feladatok várnak. „A szocialista társadalom nem állhat meg a fejlődésben, a proletárdiktatúra kivívása még csak első lépés a végső cél, a kommunizmus felé. Ezt nem vették figyelembe a dogmatikus elméletírók, akik tagadták a humor és a szatíra létjogosultságát a szocialista társadalomban.“266 Az antológia maradandó érdeme annak a meggyőző bizonyítása, hogy a bírálat „éppúgy életszükségletünk, mint a derű.“ Egyidejűleg a szerző megvilágította azt az alapvető különbséget is, amely a polgári és a szocialista szatirikus-humorista irodalom között van. Sas mindig gondosan előkészült művei megírásához. A választott témához a tények és adatok hatalmas halmazát hordta össze, s azt nagy pontossággal ellenőrizte, rend259 Magyar humoristák. (Petőfi Sándor, Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Móricz Zsigmond, Szabó Dezső, Karinthy Frigyes, Tamási Áron, Illyés Gyula és mások vidám írásai). Bratislava, 1954. 7. 1. 560 Uo. 7. 1. 251 Uo 262 UO. 263 UO. 8. I. 234 UO. 235 Szalay Károly: A magyar szatíra száz. éve. Budapest, 1S66. Szépirodalmi Könyvkiadó. 509. 1. 23S Uo. 10. 1.
