Irodalmi Szemle, 1973
1973/3 - Hotov, Pavol: Hat vers
rózsák Ján Smreknek Pavol Hotov Egészségedre, örökifjú költő, forró vágy szárnyaló lantosa — viruljanak a szívedet behintő rózsák. Ifjú szeretőért, bús öregért is, szerelemben viharzó szivekért, hajtsuk fel a boldog mosolyért is borunk. Mi annak hatvan esztendő, haját verje ezüsttel bár a zúzmara, akit, mintha asszonyt cirógatva, áld a sors. Hiába tépi rózsáját az idő, a fagy és a kegyetlen hóvihar, le nem szegi — mert büszke férfi ő — fejét. Minden nyarat borongó ősz követ, s a virágszőnyeg szirmát letarolja — helyette dal deríti a szívet kedvre. csöndesen A város komor zaja elapad tengeren vihar-ének. Fentről a csillagok lesusognak, mint kaptárban a méhek. Gyönyörű éj, ki itt uralkodol, útifű éj-levele. Sötétbe leng a lomb, az ágakon őrük cél igézete. És alszik az ember. S a gyermek lélegezve álmodik ősi csendben, lebeg az álma fenn, fegyverek ellenére. olrendeKetés Ö, ha sötétben vetkőzik az asszony, csupa illat, mint májusban a rózsa. Hévvel ölel, hogy életet fakasszon, piheg a férfi karjába fonódva. Ha a róna vetkőzik, száll az illat, mint a temető friss hantja, párolog. Vihartépetten hull alá a szirma, meztelen csonkja hűlt égre zokog. Dénes György fordításai Fmília Boboia: A map IRomán Nép- köztársaság)
