Irodalmi Szemle, 1973
1973/2 - FIGYELŐ - Zalabai Zsigmond: Egy nemzedék erőpróbája (Fekete szél; Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája)
megszünteti, illetve egymás mellé rendeli, az emberi magatartásformák hierarchiáját is megszünteti, s valami elvont, „így is jő, úgy is jó“ attitűddé degradálja. Wurczel Gábor műfaja: a kísérlet. A tőle közölteket talán az „írás“ névvel illethetnénk, prózája ugyanis sem a novella, sem az elbeszélés kategőirába nem sorolható. Múltat, jelent, jövőt összemosó, emlékképeket montázsoló technikáját a mindent- egyszerre-elmondás szándéka vezérli. Sejtetésekből, víziókból épül az A Nagy Fehér Ház városa; pontos leírásokból, belső monológokból, asszociációsorokból az Akváriumban polipok, ez az előbbinél sokkal egységesebb, egyetlen telibe talált mondattal (a novella Fábry-féle pontjával!) befejezett írás; tárgyfelsoroló és -halmozó „katalógusokból“ és számtalan apró, különálló, de a hangulat által egységbe fogott motívumból a Mikrokozmosz, amelyben — akárcsak Berecknél — sajátos csallóközi helyi színek vegyülnek elvontabb fejtegetésekkel. Kétségtelen, hogy hazai novellisztikánk formájától és stílusától Wurczel távolodott a legmesszebbre, s prózája így mindenképpen érdekes, figyelmet keltő kísérlet, de kétségtelen az is, hogy a fiatal prózíalrő nem az a fajta írói alkat — legalábbis egyelőre — aki felől „nyugodtan alhat“ az ember. Üjatkeresése, korszerű formára törekvése olykor modorosságba fullad, máskor — a formaelemek külöbözősége következtében — az amorfság veszélye ikíséri. Legjobb — éppen egységénél fogva legkiemelkedőbb — írása az Akváriumban polipok, melyben egy fiatal elárusítólány gondolatait és érzéseit jeleníti meg a polipcsápként pult fölé nyúló karokról, a ráncos és reszkető, erős és tetovált szívvel díszített, kígyómód tekergő vagy éppen selymesen puha kezekről, melyek „érintése (tizenöt éves korától dolgozik ebben az áruházban) hagyott benne némi nyomot. Hatottak rá a kezek.“ Hatottak rá, de — tegyük hozzá — a megszokás csömörét vagy éppenséggel undort váltottak ki belőle. „Elidegenedett“ a kezektől, mígnem egyszer „Ott áll(t) előtte a férfi, akit Terka polippofájúnak nevezett. Nyomban megismerte. Arcán vörös sebhelyek vádolták a múltat. Először nem értette meg az összefüggést az érintetlenül heverő doboz és a félszegen álló férfi között. Annál fájdalmasabb volt a felismerés, amely egy pillanat múltával rohant rá. Elszaladt... és az egész úton hazáig sírt, és nem szégyellte, hogy sir. A hetedik kéznek nem volt keze!“ Az utolsó mondat, a „pont“, mint minden jó novellában, ezúttal is a lényeget emeli ki: a megdöbbentő valóságot s a főhős ehhez való viszonyulásának legfőbb gondolatát: a közönyösség leleplezését, az elidegenedés tetten érését, a szorongás feloldódását és a megtisztulás vágyát. Az Akváriumban polipok, ez a korszerű problematikát korszerű formában tárgyaló írás, az antológia egyik legfontosabb etikai-esztétikai dokumentuma. S végül, az egyéni törekvések ismertetése-elemzése után, lássuk az antológia egészét rendszerbe fogó csomópontokat, azt a nóvumot, amelyet mint értéket belehelyezhetünk irodalmunk folytonosságába. Papírfigurák helyett hús-vér alakokat teremteni — ez a törekvés vezeti fiataljainkat a lélektani érdeklődés, a hitelesebb, árnyaltabb hősábrázolás felé. Szándékuk azonban — s itt, ezen a ponton kezdődik célkitűzéseik értékének ambivalenciája! — két (egy negatív és egy pozitív) pólus felé irányul. „Fiataljainkra (...) hatott az az írói valóságszemlélet és stílus, amelyet George Steiner „menekülésinek nevez, én pedig újroman- tizmusnak minősítettem. Eljutottak az énközpontúságig, majdnem annak kizárólagosságáig, el a közömbösségig...“ (Duba Gyula). Ez az egyik pólus. Jelenlétét könnyen kimutathatjuk, értékét könnyen megkérdőjelezhetjük, sőt kétségbe is vonhatjuk. De nem nehéz kitapintani a másik pólust sem. Ez ugyan szintén a befelé forduló lélektani elemzésekben nyilvánul meg, de domináns elemét mégis a külső tényezők alkotják. Klasszikus példája Bereck Vihar előttje, melyben a hős ugyan önmagába bú, visszavonul a tudat mezőire, de csak azért, hogy minél hitelesebb lélektani-gondolati motivációk alapján mérje fel a külvilághoz és az emberi közösséghez való viszonyulását. Novellájának életténybeli alapja tehát a társadalmi-közösségi sors, embernek emberhez való viszonyulása. S ez a megállapítás ugyanúgy vonatkozik Fülöp Antalra, mint A gonosz asszony hagyatékát író Kovács Magdára, Kövesdi János Rekviemjére, Mikola Anikó At az üvegfalon-jára vagy Wurczel írására, az Akváriumban polipokra. Lélektani
