Irodalmi Szemle, 1973
1973/2 - Költészetünk kisantológiája
ezekből a mondatokból nem lehet elpazarolni semmit, ezek az oldalak koncentráltabban adták azt, ami szemmel láthatóan kavargott köröttem és ami mégis lepergett órák múlva. Gorkijt olvasva le kell halkítani minden más hangot, lefojtani minden más színt, hogy igazságot tudjunk a legnagyobb titokról: az emberről. Nekem Gorkij emberdokumentálása kinyilatkoztatást jelentett, ahogy mindenkinek, akinek az ember jelenti a titkot és a valóságot.“ lámpák Moyzes Ilona A holt és sűrű éjszakában piros és sárga folt a lámpa. De fekete, ó, fekete a hold, szénport okád valamennyi tárna. És fekete, ó, fekete a nap az osztravai szénmezők alatt. Csak a lámpák, a lámpák világítanak. A lámpák, az osztravai lámpák, örök, izzó szentjánosbogárkák. Sorvadt tüdő és por és könny és lárma a szénmezők lakóinak járma, s mégis, örök, örök útjelző a lámpa. Osztravai dalok (1965) különválva Mozdulnak tagjaim. Csikorgó lassúsággal, s szinte különválva idegek, izmok, csontok. Ujjaim részegen egy szétmorzsolt virággal bajlódnak, én meg nézem, s érzem, hogy szertebomlok. Látom körben a fákat, zöld pajzsok, levelek védelmezik, és őszre megtelítődnek vérrel. S bennem, mint rajzó méhek, a felgyűlt ingerek szökni készülődnek, nincs számukra elég hely. Külsőleg minden rendben, valami verset mondok, döbbeneteimnek ilyen a szimptómája. Egykedvű menetben tudósok meg bolondok hullnak ki belőle, s lerakódnak a tájra. Elnyúlok az időben. Roppant sejtjeimben őskori karcok, tenger, csigalenyomatok. Széthullok, összeállók, és ismét, és ez minden. S nem tudom meg soha már, hogy ki vagyok. Fejem felett vascsillag, valaki onnan néz le millió fényévnyi távolságokra tőlem. Érzem csupán, mert az ész kevés, hogy értse: Ott is én vagyok, csak máskor, más időben. A Tükör előtt (1968) című gyűjteményből Bárczi István
