Irodalmi Szemle, 1973

1973/10 - FIGYELŐ - Fábián László: Ki támasztotta fel II. Szilveszter pápát? (Szentkuthy Miklós: II. Szilveszter második élete)

lepleződött le, ha hinni véled, hogy II. Szilveszter érdekli, rögtön bizonygatni kezdi (és meggyőz): neki ez a pápa a föltámasztási históriával egyetemben smaíu, hanem az anakronizmus (lám, micsoda hősök születhetnek a modern irodalomban!) az igen! az megér egy misét (és reméljük, hogy még nem tudni hány Orpheus-füzetet, regényt — mindegy minek nevezzük), Szilveszterét és Eszterét íziben átbukfencezteti Bizáncba, de közben elolvastatja velük a legújabb Vau- gue-ot és Playboyt, hogy mégis tudják, miként illik megjelenni, viselkedni: nem akárhová mennek; a jelenségek, tárgyak, cselekedetek, figurák az anakronisztikus szituációkban pőrére vetkőznek, csak valóságos értékükben képesek megmutatkozni; a Jámbor Olvasó pedig legszívesebben már nem venne semmit, áron alul szabadulna attól is, amije van, mert ez az ellen-reklámfőnök (Szentkuthy) lebeszélte mindenről, mindössze a négy zsinat marad számára — mutatis mutandis —, melyeket Szilveszter is elismert („Sanctas synodus quator universalis mater Ecclesia confirmat, confirmo“), mert mostantól fogva kételkedni akar mindenben, hogy ami kiállja a kételyt, abban hihessen is; csak a dogmatikusok nem tudják ('keserű paradoxon ez), hogy a kételkedés a hit csírája, kibontható belőle a világ változó létezése, ha tetszik: fejlődése;

Szentkuthy új életre noszogatott II. Szilvesztere, alázatos-kegyes, tudós-epikureus pápája nem a magyar Szent Istvánnak küld a lengyel herceg elől elhappolt koronát, ő ebben is anakronisztikus: a tudás koronáját adja postára (értékilletékkel) a későbbi századok vívódó kí- váncsiainak, bevallottan egy kisebbségnek (jóllehet, nem a kinnrekedtek rovására), fricska ez omnipotens demagógoknak: készítsétek ki, ha tudjátok, papoljatok csak intellektuális gőgről, arisztokratizmusról, sznob-eretnekségről, Orpheus ismét alászállt, szektája (az orfl- kusok) nyomában van, követi, s ha kell, majd leleplezi a lantos handabandáit: de ilyen arab mágusokra szükség van, hogy

kezük által föltámadjanak a százados hullák, szembenézzenek cselekedeteik kései gyümölcseivel (mennyi köztük a férges és rothadt!), indokoljanak, magyarázzanak, bizonyítsanak, érveljenek elő- re-utólag: és tényleg nem lényeges a kronológia azon a dogma-képleten túl, amit a fejünkben őrzünk róla, amelynek most ellentmond itt minden, hogy aztán végül mégiscsak mellé álljon, jobb ügyvédként, mint valaha létezett, és lám, megérkezett a várva várt korona, de a portót ki kéne fizetni; kérdés: érdemes-e ennyit költeni rá, válasz: nem, tálán, igen, a fene tudja! ha viszont a Jámbor Olvasó — hallgatván Szentkuthy logikájára — pizsamát húz II. Szilveszterre (a fölső rész kabátszerű legyen, ne pedig belebújós, mert könnyen leránthatja fejéről a tiarát! J, odaülteti tévékarosszé- kébe és végignézet vele egy krimit (ez, persze, az illendőség határain belül akármivel helyettesíthető), akkor érdemes lesz Szilveszter (alias Gerbert) viselkedésén, reagálásán eltöprengenie, akkor Szilveszter is jobban fogja érteni második életét és halálát; íme, előállt a revü minden történelmi-technikai kellékével, nagyszerű a színpad, nagyvonalú és dinamikus, és a jelmezek, ó, eme költemények, voltaképpen bárki bármit magára ölthet és remekül áll rajta, a sta- tisztéria pedig minden képzeletet fölülmúl: hülye motorosok robognak a lovagi tornák sorompói között, vértes-pajzsos lovagok vágtatnak az ökölvívó-szorítók- ban, II. Szilveszter—Eszter—Orpheus— Szentkuthy pedig cinkos mosollyal fogadja az újonnan és újonnan színrelépő- ket, bókol, csipkelődik és egyáltalán: humoránál van — ahogy ezt Bizáncban mondanák; de ki érti, váltig hajtogatja a magáét, hogy ama spanyolországi arab támasztotta föl Szilvesztert, bennünk viszont motoszkál az ördög, hogy bizony Szentkuthy tette, ő bújt az arab hétszer bő pelerinjébe, hogy szárnyain oda-vissza röpködjön a múlt sűrű aurájában, a jelen ritkuló levegőjében, és csúffá tesz bennünket, ha vonakodnánk követni.

Fábián László