Irodalmi Szemle, 1972
1972/1 - Bodri Ferenc: František Kupka centenárium
Wiener Kunstvereinben (1891), az Ezeregyéjszaka meséihez készített illusztrációkért kapott Róma-díjjal vág Párizsnak, 24 évesen. A Város kezd hódítani; tanítani kész, de hódolni aligha: Kupka a Montmartre-ra kerül, szobát a Braunt-kabaré közelében bérel, divatrajzokból, plakátok és kottacímlapok kőrerajzolásából él. „Rodin és Toulouse-Lautrec stílusában rajzol“, a ráción-nőtt franciák borzongani járnak a napkeleti vándor „vallásóráira“, spiritiszta szeánszaira. 1899-ben állít ki először itt, két képe (Majomkirály, Halotti pompa) figyelmet kelt a „Bibliomán“ bemutatón, illusztrációk (Lecomte de Lisle, Énekek Éneke, Élise Reclus stb. könyvei) és újságrajz megbízatások (Cocorico-revue) sorát nyitja meg. Reclus a brüsszeli szocialista egyetem tanára, teoretikus anarchista (ráadásul még a Magyar Tudományos Akadémia kültagja is!), Kupka-rajzokkal díszített könyve (L’homme et la terre) a szerző halála évében (1905) jelent meg. Mindezek már egzisztenciát jelentenek — Kupka 1905—09 között jórészt grafikáiból él —, a Fauves-csoport stílusához igazodó olajképeit (Gigolettes-sorozat, családjának kemény színekkel megfestett portréi, „sárga színskálával“ egészalakos önarckép stb. 1906—10) az Őszi Szalonban 1906-tól állítja ki. Czóbel párizsi bemutatkozásának esztendeje ez. Kupka előbb a rue Caulaincourt-on bérel műtermet, 1904-ben a Puteaux negyedbe költözik, ehhez haláláig hű marad. Puteaux 1909—10 táján — Gleizes, Léger, La Fresnaye, Metzinger, Picabia, a három Duchamp-fivér ideköltözésével — a kubizmus „második menetének“ melegágyává válik, Gleizes műterme (7, rue Lamaitre) a teoretikusabb nemzedék („analitikus, szintetikus kubizmus“ — Apollinaire) Bateau Lavoir-ja. A Groupe de Puteaux-ból fejlődött ki a Section d’Or-csoport, amely az aranymetszésben a természet rejtett törvényét, „új plasztikai nyelvet“ vélt felfedezni. Ez a gondolatmenet nyit utat a geometrikus absztrakt kompozíciónak, a csoport első tárlatát 1911 novemberében rendezi, a kiállítók között szerepel Kupka, Delaunay is. A képek hatása és a képcímek asszociációi elsősorban „orfikusak“, zeneiek. A Fürdőző kékeszöld vizének, a szinte fehér női testnek szín- és formatöréseiben, a vízfelszín villódzásaiban és fénytörésein már érződik a későbbi szintézis: a formák és kolorika egybehangzó ereje, légies harmóniája. Kupka Delaunay-vel, Picabiával (és másokkal) együtt jut az orfizmus zenei esztétikájáig, az 1912-ben Párizsba érkező Piet Mondrian bátorítást és igazolást nyer a Section d’Or önálló kiállításán, a Függetlenek szalonján jelentkező Puteaux-iak alkotásain. A háborút előző évek Kupka számára végre a teljes kibontakozás idejét hozzák, a művek mindinkább geometrikus színfelületek összhangzataivá válnak, az egyenesek és függőlegesek olykor szabályos körré, körgyűrűvé vagy alacsony hengerpalásttá, olykor diagonálissá, néha mozgalmasabb, ritmikusan ismétlődé „hajlított síkok“ örvényévé, akár sejtelmes, szinkópás vibrátóivá. 1913-ban a The New York Times adózik nagy cikkben az orfizmusnak (Warshawsky), elsőként Delaunay és Kupka művészetének; Apollinaire — bár a „cse- het“ nem szereti — lesz a házi esztétájuk. így hódítja meg Kupka Párizst és New Yorkot, ugyanakkor hazafi: a Franciaországban harcoló cseh zászlóalj hadnagya, majd kapitánya a világháborúban, hazája függetlenségéért. A megvalósult állam professzori kinevezéssel honorálja (Művészeti Akadémia, Prága, 1918—21.), kiállítással adózik hírneves fiának. És bár Kupka nem adja fel Puteaux-ot, vállalja a megbízatást, részt vesz a cseh művészek otthoni és külföldi bemutatkozásain (1934, Jeu de Paumes), 1936-ban ugyanitt van a honfitárs Alfons Muchával nagy kollektív kiállítása. Alakulásától tagja az Abstraction-Création csoportnak (1930), Kandinszkij, Mondriaii, Arp, Herbin, Vantongerloo társa a tárlatokon. A változó világgal mondandói igen, megtalált stílusa aligha változik. Franciaország hitleri megszállását a nagymúltú, Loire-menti városban, Beaugency-ben vészeli át (1940—44), Párizs felszabadulása után azonnal visszatér kedves Puteaux-i műtermébe. Negyedét 1946-ban csak néhány hónapra hagyja el: a prágai Nemzeti Galéria a 75 éves festő nagy életmű-kiállítását rendezi meg, ugyanakkor a köztársasági elnök intenciójára sok képét megvásárolják egy létesítendő Kupka-múzeum számára. A festő további sorsa a kiállításoké: 1951-es New York-i kollektívjétől Európa és a világ sok városában (London, Zürich, Róma, Milano, Hannover, Köln, Berlin, Bécs stb. több ízben Párizs, New York, Csehszlovákia múzeumaiban és galériáiban). 1957. június 21-én hal meg, egy évvel később a párizsi Modern Múzeum rendezi emlékkiállítását, ugyanakkor önálló termet nyit műveinek az állandóra berendezettek
