Irodalmi Szemle, 1972

1972/1 - HAGYOMÁNY - Szíj Rezső: Kazinczy Ferenc, Szabó Lőrinc és a könyvművészet

jogom majd megküldeni. Majd kettőt küldök belőle, hogy barátjának is juttathasson.“

Majd elnézést kér ezért a „kirohanásért“, amely természetesen nem Szabó Lőrincnek szól, hanem barátjának. „Az én egész életem azért pazarlódik el — írja befejezésül — hogy belevigyem az emberekbe a tipográfiai kvalitás iránti érzéket s bizony nem szabad csodálkoznia, ha dühbe gurulok, húsz esztendei szakadatlan küzdelem eredményeinek a láttára. — Hogy ennek nem muszáj szükségszerint így lennie, arra nagyon sok külföldi bizonyítékom van. Es hogy az Ön barátjának felfogása neki saját magának árt elsősorban, azt az bizonyítja, hogy itt minden disciplína nevelői és élvezői külön hitközségeket alkotnak s nem tud az egyetemes szépség megértése és értékelése egy egyetemes összefüggő és összefogó kultúra kultuszává emelkedni.. ,“23

Szabó Lőrinc némi késéssel válaszolt, s elismerte, mily sokat „profitált Kner Imre leveléből“. E levélváltás ismertetésével a mi célunk is éppen az, hogy e szokatlan megnyilatkozási formán keresztül a könyv igazi barátaiban felszínre segítsük annak belátását, ami — válasza tanúsága szerint — Szabó Lőrincben is megszületett, s amelynek következtében a könyv formai szépségét már nem felesleges luxusnak, hanem elemi követelménynek tekintette: .......Végleg tisztázódtak és eldőltek számomra bizonyos kérdések, most már végleg ki tudom választani a magam számára a legjogosultabb, legigazságosabb, legtermékenyebb szempontot az ilyen munkákkal szemben, most már tudom azt, amit elméletileg nem lehet kitalálni az íróasztal mellett, a nyomdai művészet bizonyos ilyen esetekben természetes öncélúságának értelmét. Igazán hálás vagyok érte. Es, ha jól emlékszem, Ön ígért valami brosúrát is e kérdésről, ami épp készült: higyje meg, különös érdeklődéssel vártam, de nem jött meg.

S

zóval semmi ilyenféle baj nem volt. Annyira éreztem, hogy helyes szempontokkal gazdagodtam, hogy még azt az elszégyenkezést sem éreztem a levele után, amit ilyenkor esetleg lehet érezni. Egyszerűen beláttam megint, hogy áldás a szakember..

Ezután Te meg a világ című könyvével kapcsolatban nyilatkozik kiadójáról: „A dedi- kációban írtam, hogy Önt tekintem az igazi kiadónak. Ez a legkevesebb, amit tehetek."

— Majd egy más természetű, de jellemző vallomással zárja levelét. „Nagyon boldoggá tehetne ez a kötet és a sikere, amelyet az életben is lépten-nyomon tapasztalok, ha az én boldogságom nem volna valami nagyon komisz és komplikált dolog, és ha még igazán érdekelne, úgy érdekelne az irodalom, a szellemi élet, mint valamikor. Most már attól tartok, én nem ambícióból dolgozom az irodalomban, hanem illúziót- lanul, egyszerűen csak azért, mert mást nem tudok csinálni. (De talán ez az igazi, gondolom néha.)“24

így kényszerült Kner Imre magyarázni törekvéseit, még a hozzá oly közelálló Szabó Lőrincnek is, ami egymagában is igazolja, mennyire elszigetelten állt művészi fölfogásával és célkitűzésével. Még szerencsénk, hogy ily tartalmas levelek születtek az értetlenség miatt, legalább az utókor bepillanthat a látszatok mögé, ahol sok érdekes és jelentős vonást fedezhet föl az akkori könyvkiadás és közművelődés arculatán.

S mindez abból az apropóból, hogy Kazinczy Ferenc törődött művei külalakjával, s ennek egyik dokumentuma előkerült. Számára nem volt közömbös a tudatlan vagy félig okos nyomdász sem Kassán, sem másutt. Az sem, hogy az író milyen külső formában tálalja mondanivalóját közönsége, olvasója elé. Azt, aki művészi igényességben megszállott, mert különben nem is érdemli meg a szakember nevet, azt nem zavarja, hogy kevés, talán csak 15—20 hasonló igényű ember érti meg törekvéseit, a minőséget, a színvonalat illető követelményeit. A tipográfiában is, akárcsak a politikában, a „consuloknak“ (íróknak, kiadóknak, szerkesztőknek, nyomdászoknak) kell látniuk mindenekelőtt, mik azok a könyvesztétikai követelmények, amelyek ma várnak megvalósításra.

23 L. Kner Imre — Szabó Lőrincnek 1933. január 31.

24 Szabó Lőrinc — Kner Imrének 1933. március 25.