Irodalmi Szemle, 1972

1972/10 - Vampilov, Alekszander: Júniusi búcsúzás (Befejezés a novemberi számból)

TÁNYA: „Védelmembe veszem!“ Csak megtehetném!

REPNYIKOV: Elég! Nem akarok többet hallani róla.

TÁNYA: Nem hallasz többet róla. (Magára veszi a köpenyt.)

REPNYIKOVNÉ: Megtudhatnám, hova indulsz?

TÁNYA: Levegőzni!

REPNYIKOV: S nem utána?

TÁNYA: Az is meglehet.

REPNYIKOVNÉ: Tatyjána!

TÁNYA: Mit — Tatyjána! Nem szeretném, ha az apám engem is belekeverne a saját disznóságaiba! Értitek?

(Kimegy.)

REPNYIKOV: Látod ezt.. .? Ez már az ő hatása. Liba! Mondom, hogy liba . . .! REPNYIKOVNÉ: Azt gondolod, utána futott?

REPNYIKOV: Ki után futott volna! (Kiabálva.) Ki engedte a házamba ezt a kalandort? REPNYIKOVNÉ (felhúzza a vállát): Én voltam az. Kinyitottam az ajtót — s látom, szimpatikus fiatalember ... Tulajdonképpen miért nem kedveled?

Kert

Tavaszi kert. Faszín, kerti szerszámok, vadászpuska. Félig látható az új dácsa. Lapáttal a kezében jön Koleszov. Mezítláb van, ingujjban. A kapuban megjelenik Tánya.

TÁNYA: Jő napot.

KOLESZOV: Tánya!

TÁNYA: Bejöhetek?

KOLESZOV: Hogyan talált meg?

TÁNYA (Bejön): Felkerestem Mását, ő mondta meg... (Körülnéz.) Mennyi itt a virág ... Nagyszerű hely ... Komoly személy a tulajdonos?

KOLESZOV: Igen. Komoly madárka.

(Szünet.)

TÁNYA (A virágágyásokhoz megy): Mi ez? Mi lesz itt?

KOLESZOV: Delf íniák és nőszirom.

TÁNYA: És ez?

KOLESZOV: Glantus. Piros hóvirág. Franciaországból való, nehezen honosodik nálunk. TÁNYA: És itt?

KOLESZOV: Itt fű lesz.

TÁNYA: Fű?

KOLESZOV: Havasi fű. Éppen most igyekszem megszelídíteni.

TÁNYA: És ő — szeszélyeskedik?

KOLESZOV: Mi az hogy! Nincs megelégedve az itteni napfénnyel. Udvariasságra kel! tanítani őt. Átnevelni és bevetni vele a földjeinket. Lesz széna bőven ... Képzeld el, a sivár mező helyett alpesi rét lesz. Nos? Megengedném neked, hogy mezítláb szaladgálj rajta.

TÁNYA: Megtenném örömmel.

KOLESZOV: Bízd ezt rám, elintézem. (A lapátot elviszi a fészer alá.)

(Tánya nézi, nevet.)

Nos? (Végignéz magán.) Vagy úgy. Tudod, én itt amolyan partizánmódra öltőe- ködöm.

TÁNYA: Igaz, tudja ki maga?

KOLESZOV: Nem tudom.

TÁNYA: Maga kalandor. Annak nevezte az apám. S nekem ez tetszik. Ka-lan-dor. Tréfás szó, igaz?

KOLESZOV: Meglehetősen. Sokatmondó ... S hogy van az édesapja?

TÁNYA: Nem tudom. Ma még nem találkoztunk.

KOLESZOV: Elutazott talán valahová?

TÁNYA: Nem. (Mint akinek mindegy.) Tegnap óta nem voltam otthon.

KOLESZOV: Mit nem mondasz? És hol aludtál?