Irodalmi Szemle, 1972
1972/10 - Duba Gyula: Fél évszázados a forradalom irodalma
Duba Gyula fél évszázados a forradalom irodalma. A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége megalakulásának 50. évfordulója alkalmából vessünk egy pillantást a fél évszázados szovjet irodalomra, amely sokszínűségével, méreteivel és eredményeivel egyaránt meglepő és elgondolkoztató. „Soknemzetiségű irodalom“ — mondta róla Maxim Gorkij. De mit jelent ez a valóságban? Kezdjük vizsgálatunkat minden irodalom egyik fő meghatározó tényezőjével, a nyelvi — vagyis a nemzeti-nemzetiségi — alappal. Mert a szovjet irodalom említett sokrétűsége már itt kezdődik. A történelem tanúsága szerint a cári Oroszországban száznál is több kisebb-nagyobb nemzet és nemzetiség élt egymás mellett, de teljesen eltérő gazdasági és szellemi fejlettségi fokon. Néhány nagy nemzet már a kapitalizmus gazdasági-társadalmi korszakát élte, más kisebb nemzetek és nemzetiségek létét még a hűbéri társadalom viszonyai szabták meg, sőt egyes nemzetiségek, törzsek és kisebb népcsoportok életvitele még a törzsközösségi szintet és a nomád életmódot sem lépte át. Néhány adat szemléletesen érzékelteti e hatalmas országnak a proletárforradalom előtti helyzetét: a központi gazdasági erőt és kultúrát jelentő Oroszország peremén 25 milliónyi sokszínű nemzetiségi összetételű lakosság élt, melynek társadalmi szervezettsége még nem érte el a kapitalizmus fejlettségi fokát, 6 millió lakos pedig nem ismerte a földművelést, a kötött életmódot, csupán pásztor- kodott, legelő után vándorolt és sátrakban lakott. A különbségekből egyenesen következik az egyes írott kultúrák közötti óriási időtávolság, aránytalanság és szín- vonalbeli eltérés. Amíg az Amirániról szóló grúz hősi eposztöredékeket egyes tudósok ősibbnek vélik a prometheuszi mondakörnél, addig az első kirgiz nyelvű újságot csak 1924-ben nyomták. Az örmény irodalom három évezredes múltra tekinthet vissza, egyes szovjet népek ábécéje viszont még fél évszázados sincs, mert fejlődésük különböző fokán az arab írással rögzítették fogalmaikat, majd a latin s végül a cirill betűkkel kísérleteztek írott nyelvük kialakításában. Az aránytalanul nagy eltérésekből aránytalanul nagy feladatok következtek, melyek később a közép-európai szocialista társadalomépítés általános feladataivá is lettek minden országban: úgy emelni az elmaradott osztályok és rétegek általános fejlettségi szintjét s úgy javítani élet- körülményeiket, hogy egyúttal az össztársadalmi előrehaladás is maximális legyen. A szovjet irodalom 50 évének eredményei e téren is nagyvonalúak. Ma 72 nyelven írják ezt az irodalmat. A szovjet írószövetségnek hat és félezer tagja van, s ez a következőképpen oszlik meg: több mint háromezer orosz nemzetiségű, ukránul 568, grúzul 265, örményül pedig 264 művész ír. A kb. 1 milliós lakosságú Észt Köztársaság írószövetségének 107 tagja van. E nagy és sokszínű irodalomban az alig ismert — már- már kuriózumnak számító — nemzetiségi nyelvek is képviselve vannak. Négyen írnak tabaszaran nyelven, farszi ős manysi nyelven pedig egy-egy író alkot. Jiddis nyelven 44-en írnak, jakut és karakalpak nyelven 48-an, illetve 38-an. A Szovjet írók Szövetségének négy magyar nemzetiségű írótagja is van. [Adatainkat a Nagyvilág 1972 decemberi számából idézzük, 1908. 1.) Az értékelő elme számára a szovjet irodalom óriási méretei mellett elsősorban az a felismerés impozáns, hogy benne az írói-művészi gondolkodás hatalmas integrációs folyamata megy végbe. S ez fontos és korszerű jelenség, melynek lényege az emberiség modern létében gyökerezik. Világunk gazdasági és politikai fejlődését
