Irodalmi Szemle, 1972
1972/9 - JEGYZETEK - — duba —: A népdal él (Jegyzetek a Tavaszi szél vizet áraszt mozgalom III. országos döntőjéről)
A Literárni mesíčník első számát Vilém Závada, Donát Sajner, Josef Kainar, Miroslav Florián, Ivan Skála, Josef Hanzlík és Pavel Koyš versei, Jan Kozák, Marie Podešvová, Vladimír Klevis, Alena Vŕbová, Bohumil Ŕíha prózai művei fémjelzik. A kritika rovatban Hana Hrzalová Jan Kozák Szent Mihály című művével, Oleg Malevič pedig Vladislav Vančura irodalmi polémiáival foglalkozik. Otokar Chaloupka a cseh gyermekirodalom helyzetét és kilátásait mérlegeli. A folyóirat első száma közli a Cseh írók Szövetsége májusi alakuló-kongresszusának főbb dokumentumait. A Literárni mesíčník tizenötezer példányszámban, száz oldalon, évente tízszer Jelenik meg. Főszerkesztője Rudolf Kalčík. Somogyi Mátyás IJegyzetek a Tavaszi szél vizet áraszt mozgalom III. országos döntőjéről) 1. írásom címe megállapítást és egyben csodálkozást fejez ki: a népdal, minden ellenvélemény dacára, nem veszett ki, nem pusztult el. Tovább él, sőt bizonyos értelemben fejlődik. A kommunikációs robbanás — rádió, televízió, mikrobarázdás gramofonlemez — nem fojtotta meg, a falkában támadó tranzisztorosok nem nyelték el. Ritmusát, dallamát nem nyomta el a dzsesszdobok pergése, a pisztonok rikoltása és a beatles-hangzavar. A helyzet tisztázása végett azonban mindjárt mondjuk meg azt is, hogy a népdalt nem a hivatásos dalénekesek, nem a népdallemezek éltetik; maga a táj, a nép őrizte meg, hogy a változott életkörülmények között is fenntartsa és ápolja általa a parasztiét folytonosságát, biztosítsa a néplélek változásának egyensúlyát. Mert a népiélek változik, de nem úgy, hogy száznyolcvan fokos fordulatot tesz és megtagadja tegnapi önmagát, hanem úgy, hogy a hagyományait, a múltját megőrizve lép előre. 2. A népdalénekesek és lemezeik nem fejlesztik — vagy legalábbis nem a belső törvényei szerint, csupán alakilag, interpretációs értelemben fejlesztik — a népdalt, ellenben személytelenné teszik, a műkultúra egyik válfajává változtatják. Nem hagyják kiveszni, de nem is éltetik, csupán ismétlik. Talán nagy szakmai tökéllyel éneklik, de élő valóságától megfosztják, s így elszakítják a folyamatosságtól, melyet megvalósít és képvisel. Gyönyörködtető hatása marad, de elveszti életszervező erejét. Értéke nem csökken, de átértékelődik. Szórakoztató kultúrérték lesz, s nem élet- és lélekhordozó. Ezért volt számomra nagy élmény a III. országos döntő műsora, mert a Kultúrpark színpadán nem jó vagy kevésbé jó interpretátorokkal, hanem magával a közösséggel találkoztam, amely a népdalt tovább éltetheti — és élteti. A lédeci asszonyok piros kendős, éneklő csoportjának Hojeda hojedája már-már látomásszerű találkozás a népi mítoszok titokzatosan vibráló és melengető életközegével. Özvegy Fülöp Imréné természetes, szomorú nyugalmával és panaszával: ablak a nép múltjába, tragédiájába. S a zsarnói Dobos Pál meg a többi csizmás férfi és ráncos szoknyás, pruszlikos asszony azt a valóságot vitte a színpadra, amelyben még élhet a népdal, mert életszervező szerepe van. Ez a szerep már nem a régi — hol vannak már a fonók, tollfosztók és népi játékok? — de még része a közösségi életvitelnek. 3. Hogy csak két közösségi alkalmat említsek, amikor szervező szerepet tölt be az ének: a lakodalom és a temetés. A faluban a közösség temeti el a halottait, s bár itt a zsoltárok hangja érvényesül, jelentésük kollektív érvényű és életadó. A lakodalomban a dal érvényesül — népdal és műdal egyaránt —, szerepe nélkülözhetetlen, a közös jókedvet szervezi. Emlékszem, gyermekkoromban a násznép az új párt énekelve kísérte végig a falun a templomba — akár a halottakat zsoltárt énekelve a temetőbe —, s ez a lakodalmas menet szervezett és rendezett volt, nem ricsajozó társaság, hanem fegyelmezetten daloló, szertartásos vonulás, mert férfiak énekeltek, komolyan és méltóságosan, pedig a szokás abban az időben egy elég olcsó műdalt tett meg kezdődalul — „Az esküvődön én is ott leszek, ne félj, semmi rosszat nem teszek, csak állok a népdal él
