Irodalmi Szemle, 1972

1972/9 - Egri Viktor: Költészet és közösségi érzés (Illyés Gyula: Hajszálgyökerek)

Csonkának érezném ismertetésemet, ha nem emelném ki cikkei sorából Adottság és lehetőség című írását, melyben leszögezi, hogy az elmúlt esztendő legizzóbb magvú vitája — irodalmunk jövő útjáról — az Irodalmi Szemlé ben folyt le, illetve indult meg. „Nem az ottani magyar írók vitáznak — jegyzi meg. — Ok csak szívélyes és okts házigazdák."

Cikkében Illyés a ma tizenötmillió magyar anyanyelvű olvasóseregről beszél, melynek „betűéhsége, ha egyszer jölébred, a közönségesnél is fokozottabb lesz, hisz elvált csoportok várnak értesülést, erősítést, tapasztalatcserét egymástól!“

Mi volna a fő feladat? Illyés szerint a 20. századi emberiség tömegőrületétől megszabadulva, higgadtan beszélni és hatásos orvoslást keresni a bajok megszüntetésére; közös égbolt alatt <a tennivalókra irányítani figyelmünket, és olyan sajátosat nyújtani, amelyre fölneszei a világ.

Ismertető írásomban gyakran éltem a költő szavaival. Szeretném az idézetekkel felhívni a figyelmet: ideje lenne afféle breviáriumot összeállítani és kiadni a költő afo- rlsztikus mondásaiból, az érett öregkornak óbori zamatú, egy-két mondatba sűrített remek összegezéseiből, melyek pregnánsan jelzik, hogy Illyés valóban élő klasszikusunk.

Igazolásul, íme, egy csokorra való példa:

Az igazi művész nem az, aki inspirálva van, hanem aki inspirál.

Azoknak írunk, akik velünk gyötrődnek.

Csalás és művészet kizárják egymást.

Az absztrakt művészet mintha csak a szárnyalást nézné, az emelkedést. A súllyal — a súlyos mondanivalóval — mintha nem is próbálkoznék.

Ennyiben fogyatékos. S ennyiben közpréda.

Régi törvény: szellemi ember, aki nagyon mélyről jött, fokozottabban tör a magasba. A költői szív a dologban meg valóságosan olyan, mint gyermekkorunk tömör gumilabdája: mennél nagyobb erő csapja a földhöz, annál vadabbat szökken.

A szocialista tábor csak optimista lehet: a hegeit dialektika, mint tudjuk, a poklokon is erőt vesz.

Nemzetközi anekdota jellemzi a különféle népek kifejezését a pénz szerzésére: az angol csinálja, a francia nyeri, a német megszolgálja; a magyar ma is keresi — akár finn-ugor szegény gyűjtögetői az erdőben a vadmadártojást, a gombát.

Pest nagypolgárságának első írója Déry lett a Befejezetlen mondattal, őelőtte nem tudtak képet alkotni erről a rétegről.

Az egész magyarság igazi helyzetéről prózában tulajdonképpen Móricz kezdett beszélni, ötvenéves késéssel.

Elengedni magunkat csak anyanyelvűnk csöndjében lehet. Anélkül pedig nincs pihenés. Emigránsnak lenni örök idegfeszültség. Minden emigráns szed valami lelki zson- gítót. Már ha nem tompalelkű eredendően.

Balassitól, Zrínyitől, Csokonaitól Petőfiig, Adyig, József Attiláig a nemzeti érzés félreérthetetlenül egy jelentésű. Sohase a kirekesztést jelenti; mindig az egybetartást.

A világirodalomban sosem az kapott helyet, aki világirodalmi helyre pályázott. Hanem az, aki a maga helyén végezte el a saját ideje által rámért munkát úgy, mintha a világirodalom nevében csinálná.