Irodalmi Szemle, 1972
1972/9 - Duba Gyula: A közösségszervező (A 70 éves Illyés Gyulát köszöntve)
Duba Gyula a közösségszervező (A 70 éves Illyés Gyulát köszöntve) Először a Hunok Párizsban vágott belém éles pengeként, majd a Puszták népe s azután a Kézfogások versei. Azóta fokozódó tisztelettel ismertem meg és figyelem életművét. Illyés Gyula, ez a nagy magyar szellem, csodálatosan gazdag és eredményes életet élt. Tevékeny kölcsönhatásban kamaszfővel találkozott a forradalommal, fiatalon ismerte meg Párizst. Parasztokkal, juhászszámadókkal, béresekkel és volt urukkal, a gróffal csakúgy érdemben érintkezett, mint miniszterekkel és pártvezetőkkel. Szava, tevékenysége majd egész pályája alatt befolyásolta és formálta a magyar szellemi életet. Csakúgy otthonos a pusztán, mint Párizsban. Géniusza nagyszerű ívben köti össze a „porfészek“ magyar pusztát és a szellemi javak fényében sütkérező Európát. Aligha tévedek, ha azt állítom, hogy a költészet „kalandja“ felé a forradalom (1919) taszította őt, világba röpítette, mint a katapult a pilótát. Petőfi életművét a forradalom tetőzi, Illyését a forradalom indítja. Nem véletlenszerű a párhuzam, nem is esetleges, valós gyökere van: az a forradalmi program, amelyet Illyés Petőfi-életrajzában a költőelőd sajátjaként elemez, magának is programja lett. Azt jelentené ez, hogy negyven- nyolc után a forradalmár magyar költő számára csupán a formák és lehetőségek változtak, a feladat lényege maradt? Pontosan. A nép-nemzet fogalmának a megvalósítása Illyés Gyulának és fegyvertársainak is eszménye lett, hogy beteljesüléséért egy emberöltőn át küzdjenek. A történelem osztotta ezt a feladatot a költőnek, osztályrészül. Mondják, hogy ő az utolsó nemzeti költője a magyar népnek. Ez nem így igaz. Az első máig élő szocialista nemzeti költőnk ő. Embereszményét a nemzetközösség életvalóságába gyökerezteti, annak érdekeit képviseli. A költőről szólva, legjellemzőbb vonásának azt a tényt tartom, hogy rövid és lelkes szürrealista korszaka alatt sem elégedett meg az emberi álom és félelem, az ösztönös és tudatalatti lélektani felfedezésével és reproduklásával, ettől többet akart. Már ekkor sem csak fölfedezni akarta az embert, hanem fölszabadítani. Ezért Párizsból hazatérve könnyen és gyorsan lemond a szürrealizmusról — bár nem egészen, de kizárólagosságát feladva —, mert az a művészi módszer, amely a művészetek központjában „társadalmi tett“, az akkori Magyarországon kevés. Itt „nagyon komolyak“ a problémák, a magyar világ nem kedvez az esztéta lelkeknek, költészetük számára alkalmatlan anyag. Legalábbis így látja ő — és jól látja. S a felismerés meghatározza szeli ami alapállását: Illyés a népi közösség érdekeit képviseli. Párizsban: a forradalom emigránsa, hazatérve: forradalmár párizsi. Erre a bizonyíték: Illyés Gyula műfaji többszólamúságának művészi egység, európai rangú esztétikum és forradalmi etika szintézise. Nem könnyű ezt a dialektikát mozgásban érteni. Néha ő is megkapta érte a magáét, politikus és esztéta íróktól egyaránt. Fábrynak írja a harmincas évek elején: .. nem akarom, hogy .névjegyemet mindenütt leadván (Gergely S. írta ezt rólam), mert nem tudni, hogy mit hoz a holnap’ bárki előtt is strébernek vagy gyávának tűnjek fel.“ (Irodalmi Szemle, 1967/7. 593. 1.) Hatvanévesen egy interjújában mondja kesernyésen: „nemrégiben Antony Rhodes úr az Encounter-ben visszhangozta azt a hamis legendát rólam,
