Irodalmi Szemle, 1972

1972/8 - FIGYELŐ - Bodnár Gyula-Bodor János: A szép hűtlenek (Babits, Kosztolányi, Tóth Árpád versfordításai)

t ős társadalmi hatóerőnek tekintette idegen művek átültetését“. Részben Kazinczy hatására indul meg a magyar irodalomban az idegen művek átültetése. Babitsék tehát nem indultak elődök nélkül. Különösen a századforduló műfordítói teremtettek számukra talajt, de amíg ők kevésbé voltak fogékonyak „az akkor legfrissebb külföldi irodalom eszméire“, addig az „új irányú és értelmű világirodalmi tájékozódásunk kialakítása a Nyugat költőire várt“ — írja Rába György a könyv bevezetőjében.

A szerző indokoltan foglalkozik a legtöbbet Babitsosai, -kevesebbet Kosztolányival, és mindössze kilencven oldalon Tóth Árpáddal. Babitsot tudós költőnek nevezi, s a következőket mondja róla: .. tudós költő: nincs irodalmunkban talán senki, akire jobban találna a szó, mint rá. Legkevésbé azért, mert alkotó művészetét elválaszthatatlanul kísérte kritikai-esztétikai tevékenysége — ez a kritikai indulat erősebben élt benne, mint bármi adottság vagy gyakorlat: az igazság szenvedélyes kutatása volt ez művészi formákban“. A mindenre érzékenyen reagáló Babits költészetére talán az a műfordítói tevékenység volt a legnagyobb hatással, amelyet fiatal korától kezdve folytatott. A műfordítás inkább „tréning“ volt számára, mint cél. Mégis értékeket teremtett, s ami talán még fontosabb: saját nyelvét csiszolta, új zenei hangokat hozott a magyar nyelvbe úgy, hogy egyben fejlesztette is azokat.

Fordítászsengéiben inkább értelmező fordításokat ad, mint fogalmiakat, de az 1920- ban megjelent Pávatollak, amely angol, német és francia költemények fordításait tartalmazza, már a tónushű fordítói törekvéseket mutatja.

A 20. századi új irányzatok és költők bemutatásához új műfordítói felfogásra volt szükség, amely főleg az „alaki hűség“ elvén alapul, s Babits ezt az elvet magáévá is tette. Példaként hadd idézzük egyik Baudelaire-fordításának részletét:

Je veux dormir! dormir plutőt que vivrel

Dans un sommeil aussi doux que la mórt,

Aludni, haj! aludni és nem élni!

A halálédes álom csábja vonz.

Babits műfordítói tevékenységében az -alaki hűség mellett a személyiség gazdagítása is központi szerepet tölt be.

Ezután részletesen foglalkozik a szerző Babits költői nyelvével, nyelvezetének fejlődésével, főleg a francia Baudelaire, az angol Tennyson, Oscar Wilde és Poe Babits költészetére gyakorolt hatásával. A legtöbbet azonban Babits számára mégis Dante jelentette. Az Isteni színjátékon évekig dolgozott, műhelytanulmányok egész sorát írta hozzá. Erről a Dante—Babits párharcról is kimerítő képet -ad Rába György, és többek között a következőket írja: „Babits Pokol-fordítása kétségtelenül mindenben felülmúlja az előző Dante-tolmácsolásokat, és valószínűleg jó időre pótolhatatlan szöveget ad a ma. gyár olvasó kezébe."

Rába A drámafordítások stílusproblémái című fejezetben Babits Shakespeare fordításaival foglalkozik. „A költő különösen A vihart érezte közelállónak magához — írja a könyv szerzője, majd így folytatja: A vihar fordításába nem menekült, inkább feloldódást talált a munkában."

Rába György könyvében, mintegy száznegyven oldalon, Kosztolányi Dezső műfordításaival, versezetével, nyelvével, valamint szemléletével, Babits és Kosztolányi nézeteivel, és szembefordulásukkal foglalkozi-k. Kosztolányi a Modern költők című kötetének előszavában kifejtette a műfordításról vallott nézeteit. Rába a következőket mondja erről: „Ezek az elvek első pillantásra nem különböznek sarkalatoson Babitsnak a Pávatollak előszavában kifejtett felfogásától. Mindketten stíluskísérletnek tekintik a külföldi vers közvetítését — előtanulmánynak a költői alkotáshoz." A két költő műfordítói felfogásában mégis van egy lényegbevágó különbség. Babits azt mondja: „Próbálgattam: ez a hang, az a hang hogy hangzik magyarul?“ Vagyis ez a kijelentés Babitsnak arra a törekvésére mutat, hogy a „különböző stílusnemeket — tónusokat — különbözően adja vissza magyarul". És valóban, a Pávatoliakban megtalálhatjuk a legkülönbözőbb stílusok „színképeit". „Ezzel szemben Kosztolányit a nyelvi kifejezés általános törvényszerűségei izgatják" — írja a könyv szerzője.