Irodalmi Szemle, 1972
1972/8 - JEGYZETEK - Szénássy Zoltán: Látogatóban Tamási Gáspárnál
élni. Tény, hogy a fasiszták vandalizmusára való rádöbbenés ellenállásra késztette őket. Csanaky István visszaemlékezései szerint akkor határozták el a németekkel való szakítást, amikor egységük elfogta egy Liberátor pilótáját — ezt egyébként Barczi is alátámasztja elbeszélésében —, akit emberségből nem akarták kiadni az SS-nek, mert tudták, hogy ott kegyel len sors vár rá. Ekkor összetűzésre, tűzharcra került sor a magyarok és németek között. A magyarokat csak a sűrű erdő mentette meg a megtizedeléstől. Kepperték akkor határozták el véglegesen az átállást, amikor a németek Linzben elvették az uszályaikat, Jóformán minden felszereléssel együtt. A németek „felügyelete“ alól felszabadult csoportok — mert itt már szervezett egységekről nem lehetett beszélni — azonnal hozzáfogtak, hogy kapcsolatot teremtsenek a cseh ellenállókkal. Barczi erre így emlékszik vissza: „Dezséry Aladár nevű századosunk egyik nap megkért, hogy menjek vele a partizánokat megkeresni, mert én jói beszéltem szlovákul. Meg is találtuk őket! Bizalommal fogadtak bennünket, s megkértek, az erőnkhöz mérten állítsunk fegyveres őrséget“. Kepperték cigarettával és zsírral „vesztegették meg“ a dobruškai bírót, így jutottak el a partizánokhoz. Harci tevékenységükről a legtöbben így beszélnek: Feladatunk az volt, hogy megakadályozzuk a Prága felől tömegesen menekülő németek garázdálkodásait. Csanaky szerint a cseh partizánok annyira megbíztak a magyarokban, hogy České Budejovice környékén őket bízták meg a többi, később átállt alakulat leszerelésével. Zofcsák Sándor és Wolner Aladár a partizánkörletben találkozott azzal a főhadnagy- gyal, aki 1938 előtt Chomutovban — amikor tényleges katonaidejüket töltötték a csehszlovák hadseregben — a kiképzőtisztjük volt. Ez a találkozás még jobban megerősítette a csehek magyarok iránti bizalmát és barátságát. A részvevők mindnyájan dicsérik a cseh nép vendégszeretetét és a róluk való gondoskodást. A magyar katonák, most már antifasiszta ellenállók, Týnben, Dél-Csehország e jellegzetes városkájában érik meg a felszabadulást. Leszerelik őket annak rendje-módja szerint, s igazolást kapnak a partizánmozgalomban kifejtett tevékenységükről. Legtöbbjük „bumáskáját“ egy Fiséra nevű cseh törzskapitány és egy Kanbekov nevű szovjet hadnagy írták alá, de az is megtörtént, hogy az alakulat csak egy igazolást kapott, amelyben felhatalmazták az egység vezetőit, hogy ők lássák el igazolással a haza induló katonákat. Most, huszonhét év távlatából visszaemlékezve az eseményekre, a „týni magyarok“ még szilárdabban vallják az emberek közötti barátságot, megértést, egymás megsegítésének szükségét A galántai magyar gimnázium történelmi szakköre tagjainak gyűjtése alapján feldolgozta Pukkai László, tanár Szénássy Zoltán látogatóban Tamási Gáspárnál Másodszor jártam Farkaslakán, s most azzal a szándékkal, hogy megszólaltassam a Vadon nőtt gyöngyvirág íróját, Tamási Gáspárt. Ismerősként fogad a romantikus kis falu, és a faragott, díszes székelykapuk mint régi barátot üdvözölnek. Első utam azonban nem a Tamási-portára, hanem a temetőbe vezet, a legnagyobb székely mesemondó sírjához, akinek életművét Czine Mihály, a neves irodalomtörténész így értékelte: „Remekei olyan tetőket jelentenek, ahonnan messze látni, vissza a múltba, s
