Irodalmi Szemle, 1972
1972/8 - Tóth László: Kő és egek (vers)
kezdetben lett s volt az éhség kezdetben lett s volt a kút kezdetben még éhség volt az éhség és kút volt kezdetben a kút és egyszerű volt kezdetben minden éhség és kezdetben egyszerű volt minden kút egyszerű mint a forradalmak és kút volt kezdetben a éhség és az éhség a kút valahol egy tenyérnyi tájban kő és ég közölt egy tenyérnyi sebben minek a híd minek a hóesés a víz a kés és ö minek a harang a kutat ha látod s megidézed a tengert s a vödröket ha gyertyalángban csapkodó lepkeszárnynak látod frissen kiásott sírok minden fölszaggatott sebek a kés alatt a csók alatt és szűkülő pupilláidban hová két nem-lét szorult ősszel a kert templomba siető nénike karja göcsörtös ág mosolya megalvadt vér valahol két nem lét között csak a kés csak a kés villan meg szemöldöke alatt mint a partifecskék mint a csók fekete kutak ajkán valahol a kinyújtott karok és egy tükör szanaszét heverő cserepei között egy ajtó nyitódik s nem lép be rajta senki egy ajtó — mindig önmagára csukódik egy ajtó — mindig a kör közepén fölnézel egedre s egeden az ajkak egymásnak feszülő félholdjait látod asztalodon még mindig ott a megszegett kenyér valahol két nem-lét között erdő-rímek madár-rímek sodrásában tükör-rímek kereszt-rímek kéz-Iáb-rímek sodrásában adott néhány csókba alázott pillanat és adott a csönd: a csöndbe és két kiáltásod között adott ó lesz az éhség akác földbe szúrt ága faragatlan villanyéi jó napot tenger jő napot
