Irodalmi Szemle, 1972

1972/7 - FIGYELŐ - Varga Rózsa: Egy élet, egy kor és egy nemzet fél évszázadának lírai dokumentuma (Andrej Plávka: Smädný milenec)

kiütköztek az erős társadalmi differenciálódás jelei. A szellemi-irodalmi élet polarizációjára, a frontok következetes kialakulására azonban soha nem került sor, mert a harc a nemzettévalás feltételeiért mindvégig aktuális, s az ellentétek 'fölött valahol mindig egységesítette a szellemi erőket. E tények tudomásul vétele nélkül a két világháború közti, sőt még a legújabb szlovák irodalmi, szellemi élet sok jelensége is egyszerűen érthetetlen. A napjainkban sorra megjelenő memoárokból megtudhatjuk, hogy a mai hetvenesek nemzedékének legnagyobb életutakat meghatározó, költői elhivatottságot, szellemi tudatosodást kiváltó élménye a nemzeti felszabadulás volt, s hogy ennek nyomán e nemzedéknek jutott osztályrészül a kitágult lehetőségek között — 4

egyetemi tanszékek, iskolák, lapok, intézmények létesítésével, munkájának irányításával — a nemzeti kultúra eszményének kialakítása és megvalósítása.

A visszaemlékezések többnyire lírával átszőtt, de mindenképpen felderítő fényt árasztanak a szlovák szellemi élet fejlődésére, az irodalmi művek, alkotások hátterére, geneológiájára. Olvashattuk már Ján Smrek, Milo Urban, Ján Poničan memoárjait, s már magyar vonatkozásai miatt is érdeklődéssel várjuk Emil Boleslav Lukáč ugyancsak kiadás alatt álló kortörténeti esszéjét. E műfaj legújabb és legnagyobb szlovák irodalmi szenzációja Andrej Plávka Smädný milenec című könyve. „Majdnem mint egy elet regénye“ — írja szerényen könyvének címe alá a szerző, de a „majdnem mint“ itt nem valaminek az elégtelenségét jelöli, hanem a többletet, azt, amivel a könyv sokkal több, mint szokásos életregény. Időhatárai Szlovákia történetét a századelőtől napjainkig ölelik át, s amit földolgoz, az történész, szociológus, politikus és irodalom- történész számára egyaránt tanulságos, az átlagos érdeklődő számára pedig nagyszerű olvasmány. A rendkívül sok színű és tartalmú anyagot az író aspektusa, kitárulkoző, elfogulatlan őszintesége és az emlékidézésből fakadó líraisága szerves egységű tablóvá alakítja. E tabló szinte kézzelfogható tárgyszerűséggel, konkrétsággal mutatja be Szlovákia népének e században átélt változásait, amelyek a falusi patriarchális életforma felbomlásától a polgárosodáson és a proletarizálódáson át történelme legfényesebb lapjaihoz, a Szlovák Nemzeti Felkeléshez, majd a modern szocialista élethez vezették.

Andrej Plávkának és nemzedékének életében — összehasonlítva a két nép társadalmi átalakulásának intenzitását — legalább két magyar írónemzedék élményanyaga sűrűsödött össze. Az író 1907-ben született egy Nyugat-Európát és Amerikát megjárt bőrkikészítő iparos második fiaként, a liptói havasok tövében fekvő Sielnicén. A gyönyörű táj, a századeleji falusi élet, a gyermekkor, a rokonok, a barátok, a szerelmek eleven valósággal, egyben a búcsúzás, a lemenő nap sugarainak ragyoigásában kelnek életre a könyv lapjain. Tanúi lehetünk annak, hogy a falusi életbe villanyáramával, párt- és társadalmi szervezetek elsokasodásával, a szekeres vándor-vásárosokat felváltó modern kereskedelemmel, a nagyipari Bafa-cipőkkel hogyan tör be a kapitalista polgári világ, amely nemcsak évszázados életformákat, hanem emberi egzisztenciákat semmisít meg szinte egyik napról a másikra.

Iskolai, egyetemi éveinek, költővé és felnőtté érésének bemutatása egy gazdag, színes élet feltárásán túl a húszas évek szlovák ifjúságának szellemi,- irodalmi mozgalmaival is megismertet. Egyetemi évei után különböző szlovák, cseh, cseh-szlovák és szlovák-magyar lakta városokban végzett kulturális tevékenységének felidézése a korabeli szellemi és politikai közéletről ad tapintható képet. Ezek között jelentős fejezettel szerepel Losonc, melynek számunkra, magyarok számára külön érdekessége, hogy részletesen beszámol a szlovák-magyar együttműködés eseményeiről, nehézségeiről és eredményeiről. Több helyen is meleg szavakkal idézi fel Gombos Ferenc (nálunk inkább írói nevén, Simándy Pálként ismert] alakját, akivel az YMCA helyi szervezetében végzett közös munka során gyakran voltak elvi vitái, s aki az elsők között vezette az írót a marxizmus, a szocialista munkásmozgalom és az azzal való együttműködés jelentőségének felismeréséhez. Gombos nem volt marxista, de őszintén hitt a különböző világszemléletű és nemzetiségű haladó erők együttműködésének lehetőségében és munkálkodott azok kialakításán. „Ezért Gombos, az én magyar kollégám, úgy maradt meg emlékeimben, mint a humanitás embere és mint olyan barát, amilyennel még mindig ritkán találkozhatunk és keveset ismerhetünk az egyes népeknél. Az ilyen emberekkel valóban nem lenne probléma kiépíteni az igazi testvériséget, amelynek gyökerei a tisztelet, az elismerés, a mély megértés és a nemzeti kultúrák és tradíciók mély ismeretének kölcsönösségéből táplálkozhatnának.“

662