Irodalmi Szemle, 1972

1972/7 - Révész Bertalan: Czuczor Gergely emlékezete

lálóan írja a költőről mondott akadémiai emlékbeszédében, hogy Czuczornak kényte­len-kelletlen „a fekete taláris alá“ kellett rejtenie emberi-poétái érzelemvilágát. Hogy ez mennyire így volt, meggyőzően alátámasztja egy Czuczorhoz írt főapáti levél, mely­ben többek közt az áll, hogy fordítsa idejét komolyabb dolgokra, mert „a lyrai bibelő- dések homályt vetnek a szerzőre, főképp ha szerzetes.. Czuczort Pesten érte a 48-as forradalom és szabadságharc: a népforradalom tüze izzásig hevítette, s amikor a bécsi udvar a szeptemberi árulással végképp leleplezte magát, költőnkből kitört az azóta híressé vált Riadó, amely a forradalom harci induló­jává vált, s méltán állítható Vörösmarty Harci dala és Petőfi csatadalai, agitatív versei mellé. E verse újabb végzetes fordulatot hozott életébe: a császári hadak Budára való bevonulása után az elsők között fogták el, majd néhány hónappal később, Buda vissza­foglalásakor kiszabadult ugyan, de 1850 elején ismét bebörtönözték, tavasszal Kufstein- ba vitték, s onnan csak az Akadémia többször megismétlődő közbenjárására szabadult a következő év májusában. Ezután haláláig Pesten élt, mindvégig a nagyszótár szer­kesztését végezte, 9 fogyó erejével megérte még az első kötetek megjelenését. Czuczor életútja, pályája, eszmei fejlődése igen küzdelmes volt; hiszen jobbágyszár­mazása és papi neveltetése jócskán csepegtetett belé feudális, aulikus és klerikális szellemet, melynek fokozatos leküzdéséért keményen meg kellett dolgoznia. Hosszú volt tehát az út a nemesi-rendi múlt idealizáló dicsőítésétől annak szociális és morális bírálatáig; a patriarchálistól — a plebejus, majd demokrata népszemléletig. De bármily nehéz és hosszú is volt, Czuczor becsülettel és töretlenül végigjárta. Irodalmi-esztétikai mértékkel mérve Czuczor Gergely nem költőóriás, nem Vörös­marty—Petőfi—Arany nagyságú költőzseni; az egykorú irodalom dicsekedhet nála markánsabb, jelentékenyebb egyéniségekkel az epikában és a lírában egyaránt. Meg­becsülést érdemlő jó közepes tehetség ő, akinek inspiráló ereje a kortársi, illetve az utókori irodalom számára ugyan nem ér föl a legnagyobbakéval, egyben-másban azon­ban egészen megközelíti azokat, sőt túlzás nélkül állíthatjuk, hogy bizonyos tekintet­ben úttörő szerepe is kimutatható. Horváth János találó megállapítása szerint: „Nem volt kezdeményező tehetség, de nyújtott kitűnőt minden ízlés- és stílus formában, me­lyeket megélt.“ Mindenekelőtt az eposz- és balladaköltészetben. Első költői művével, a négyénekes Augsburgi ütközet című eposzával megelőzte Vö­rösmarty Zalánkat — még pesti papnövendék korában jelenteti meg Kisfaludy 1824-es Aurorájában —, 9 Pázmándi Horvát Endre és Aranyosrákosi Székely Sándor vajmi kevés újat hozó kezdeményezései után ő alkalmazta elsőként sikerrel a romantikus epika esztétikai követelményeit. Az elsőség tehát Czuczoré: ő verselt meg először hexameterekben olyan történelmi eseményt, melynek példája közvetlenül hatott a nem­zeti öntudat erősödésére. Valóban: az eposz a maga németellenes, szabadságszerető beállítottságával, a katonai legyőzhetetlenség optimista hangoztatásával nagyon is a kornak szólt, annak a kornak, amely egyre sürgetőbben vetette föl a társadalmi hala­dás gondolatát. Következő hőskölteményében, az Aradi gyűlésben — melyet már győri tanárkodása idején írt, bizonyára nagy pályatársa, Vörösmarty sikereitől is ösztönözve — nyilván­valóan az 1825—27-es országgyűlés meghiúsult reményeire keresett múltbeli párhuza­mot, akárcsak A bujdosók és az Eger zseniális alkotója. Czuczornak ez a műve drá- maSságával, teétrális jeleneteivel, az eseménysor lélektani motiválásával a hexamete­res elbeszélő költészet fejlődésének abba a romantikus-novellisztikus irányába mutat, melynek Vörösmarty Széplakja é9 Két szomszédvára a jellegzetes képviselői. Mindkettőnél jóval sikerültebb az utolsó befejezett hőskölteménye, a négyénekes, hexameteres Botond. Ebben már nem az öldöklő csatáknak, hanem a főhős érzelmei­nek, szerelmének leírása az uralkodó. A korábbiakkal összehasonlítva, ebben jóval ke­vesebb a nyers harciasság, több a költői lelemény és a regényes elem, a líra és a ro­mantika. — Míg az Augsburgi ütközet a legtúlzóbb harcias nemzeti eposzváltozat, ad­dig a Botond éppen ettől az örökös nyers harcias eszménytől menekül a regényes felé — természetesen a harci ideál még fenntartott álarcával; — e két hősköltemény tehát két véglet a honfoglalási eposz alakulásában. — Ami a Botond kvalitásait illeti: jól­lehet nem tiszta műfajú alkotással van dolgunk — hiszen a kor divatja szerint itt is regény ölti magára az eposz formáját, némi nemzeti érdek álszíneivel keverve —, Czuczor hőskölteményei közül művészi megformálás, szerkezet és verselés tekintetében 635

Next

/
Oldalképek
Tartalom