Irodalmi Szemle, 1972
1972/7 - Koncsol László: Három változat az apokalipszisra (2. Babits Mihály: Fortissimo)
Ez az indulatos aritmia nagyrészt a robbanó erejű parancsoló igékből indul ki; az igék többnyire a sor elején helyezkednek el, s az első szótagon fölcsattanó hallatlanul erős, sforzatószerű nyomaték úgyszólván hangsúlytalanul hagyja a parancs egész logikai mezejét, mintha a mondat minden energiája a kezdő hangcsoportba tömörülne. Ily módon a tétel irama jelentősen fölgyorsul, dinamikus fugatót sugalló többes számok („Hányjuk álmára kopogó bestemmikáknak jégesőjét“) é9 drámai ho- mofóniák („Mért van, ha nincs? Mért nincs, ha van?“) váltogatják egymást egész a végső, disszonáns akkordtömbökig („Süket! Süket!“). Az első fugato zenei ritmusa bonyolult, de rendkívül expresszív. Egységes ritmikai arculatról, mint láttuk, nem beszélhetünk: a kétsoros egység szinte minden szava — különösen az első sorban — külön zenei mikrostruktúrát alkot, azaz külön zenei funkciót képvisel az egészen belül. [Hányjuk: trocheus; kétszeresen nyújtott első szótag, dinamikus sforzatóval. Álmára: molossus; az á-á-a sorozat vontatott egyhangúsága, a l-m-r sorozat puha esti zenéje. Kopogó: anapaestus; az o-o-ó hangsor szapora egyhangúsága, a k-p-g hangsor keménysége. — A két dinamikus egység közrefogja, mintegy támadólag körülzárja az önfeledt harmadikat). A második tétel rövidebb, és gyorsabban befutja a dinamikai pályát, mint az első. Ott három dinamikai tetőzést figyeltünk meg és egy hosszú — hatsoros — kitérőt, amelyben epikai, felszólító és meditatív elemek váltják föl egymást. Ott átalakulás folyt, egy érzés átnövése a tudaton keresztül indulattá, a tétel vezérmotívuma, a „sírjatok“ kilencszer ismétlődik meg az emelkedésben, mindig új tartalommal vagy jelentésárnyalattal, de egyetlen szinonima nélkül. Csak az indulat fokán hangzik el a „sikolt- satok“ s a bomlás pillanatában az „imuljatok“ ige. — A második tétel vezérszava a „káromolni“ szó, de ez is csak két ízben, akkor is csupán erőtlenebb, igenévi alakjában fordul elő. Ezt az alapszót — a témát — később már fölszólító módban és bizonyos eufemizmusokban, mintegy képi szinonimákban halljuk. A szitok hangzási képzete a kéz cselekvésköréből vett erőszakos mozgásképzetekben, akciókban (hányjuk, tagadjuk, cibáljuk, verjük) materializálódik. Ezek alapján joggal beszélhetünk az első tételben vezérmotívumról, szemben a második tétel földolgozott témájával. Az első tétel tizenegy jelzőjéből csak három (görgeteg, őrjítő, őrült) igei eredetű, azaz a tétel statikus és dinamikus elemei kiegyensúlyozottabbak, s a mozgás a kulcs- ige makacs ismételgetésével monotonabb, mint a másodikban, ahol az igék változatossága mellett a nyolc jelző felének (káromlani-érdemes, alvó, kopogó, égő) igei eredete is fokozza a kinetikai erőt. A vers tónusa itt a legsötétebb: az 58 mély magánhangzó 11,53 %-kal kerekedik a 46 magas fölé, vagyis joggal beszélhetünk a tétel sötéten káromló szenvedélyéről. Ez a káromlás gyors gradációban árad szét a versen. Először alapfokon, igenévi alakban és nyomósított kijelentésben jelenik meg: ez a téma. A „ma már hiszünk“ változat megszilárdítja, megerősíti a témát. A következő fokozaton — a téma földolgozásában — az istenkáromlás képi szinonimái váltják egymást gyors ütemben, nyomatékos felszólító módban, először némi félénk távolságot tartva káromló és káromolt között („hányjuk álmára kopogó bestemmiáknak jégesőjét!"), másodszor két konkrét, a „bestemmiákat" kibontó és elemeiben az istentagadás határát érintő kérdésben („Mért van, ha nincs? Mért nincs, ha van?“), bár a kettő együtt csupán az Isten tétlenségére utal. A harmadik lépcső kifejezett fölhívás a tagadásra, a negyedik már a tetítlegességnek enyhébb („cibáljuk őt“), az ötödik egészen súlyos foka („verjük a szókkal“). Ezen a tettlegességi fokon a ritmus is részt vesz a drámai fordulatban: rövid cezúra után hirtelen súlyos daktylusra vált, ez az ereszkedő ütem rezeg végig a következő cezúráig, amely után két színkópás szerkezetű képlet: egy tribrachys és egy creticus következik: Cibáljuk őt, verjük a szókkal / U u / 1 / U U 1 / mint aki gazda horkol égő u j/ u K-u / házban — a süket Istenét! / II / U ü u Ku \ \ 629
