Irodalmi Szemle, 1972

1972/7 - Duba Gyula: Az emberi gondok árnyéka

aligha intézhetjük el ezt a fajta művészetet, mert csúcsaiban valódi műveket adott a világnak, korszerű hangon szólt modern problémákról, hatása széleskörű, a szocialista irodalmak sem érintetlenek tőle, fiataljainkra, sőt a középgeneráció néhány képviselőjére is hatott. Már ezért is érdemes bővebben foglalkozni vele, hogy irodalom- történeti szerepét és esztétikai értékeit elemezhessük. Már első pillantásra látszik, hogy ez a fajta irodalom a legszélsőségesebb szubjektivizmus és individualizmus kifejezője. Na és, mondhatnánk, mi ebben a rossz? Közhelyszámba megy, hogy a művész munkája csak akkor ér valamit, ha határozott és erős egyéniség szuggesztív kifejeződése. így igaz! De esetünkben éppen az egyéniségről van szó. Az „üvöltő“ irodalom akkor kezdett erőtlenedni és akkor vesztette el művészi eredetiségét, amikor lélektani valósága tömegpszichózissá nőtt, és kiderült, hegy nem a forradalmat hordozza magában, hanem az anarchiát. A lázadás, amely egyben az új akarását fejezi ki, az irodalom pozitív ereje és örök lehetősége, de mit kezdjen az emberi közösség, az egyre differenciálódó és mind kaotikusabb világ, amely maga is új és feszesebb rendezői módszereket igényel, hogy fenntarthassa önmagát — mit kezdjen a céltalan és ösztönös lázadással? Mit (kezdjen a barbár szertelenséggel, a nyerseséggel és a minden értékrend megsemmisítésére való törekvésekkel, amikor az emberiség kötelező etikai normák és hierarchikus értékrend nélkül létében fenyegetett, életképtelen?

A másik irodalmi eszmény, amely egy kicsit rokon az előbbivel abban, hogy ugyancsak a maga útján jár, és nem törődik a művészetek befogadóival, a ľart pour ľart modern változata, az „antiirodalom“, vagy az „új regény“. Részleges hasonlóságok ellenére ez az irodalom az ösztönös típus ellentétpárja, a formára és az ész variáló és konstruáló képességére épít. A rendet szigorúan betartja, maga is építkezik. Hűvös és szenvtelen marad, hatásokra nem törekszik, bízik magában, és önérzetesen követi céljait. Tömegsikerre nem számíthat, de nem is számol vele. Néha az az érzésem, hogy az esztéták és irodalomtudósok tartják fenn azért, hogy vele kapcsolatosan kifejezhessék önmagukat, leírhassák és elmondhassák eszméiket és gondolataikat, új elméleteket állíthassanak fel, és kutathassák a művészet új törvényszerűségeit. Igazamat az is bizonyítja, hogy ennek az irodalomnak valószínűleg jóval nagyobb az irodalma, mint maga a tényleges irodalom. Amennyiben az „üvöltő“ költészet a barbár ösztönösség és szenvedélyes szertelenség kifejezője, annyira lengi körül az új regényt az irodalmi túligényesség és kifinomult sznobság légköre.

A szocialista irodalomeszmény a valóság tükröződésének marxi elméletén alapul. Részletezése helyett egyetlen paradoxont említek ellenlábasait illetően. Mondják, hogy a tükröződés elmélete szűk és pontatlan, mert nem hangsúlyozza eléggé a művész szubjektumának az alkotásban betöltött szerepét. Azon túl, hogy ez az elmélet elismeri a művészi egyéniség fontos szerepét az alkotásban, egyetlen megjegyzést teszek: a szürrealista költők elméleteikben arra törekszenek, hogy a tudat alól ösztönösen feltörő automatikus szövegeket, képeket és látomásokat valóságként fogadtassák el. Van olyan elmélet, amely szerint az ember eleve nem mondhat vagy nem írhat valótlant, mert minden, amit megélt, tudatában elraktározott és onnan újra elővett — valóság. A valóságnak az emberi tudatban, illetve .annak termékeiben való tükröződése és a tudat „valóság teremtő“ képessége egyazon jelenség két oldala. A hangsúly a sorrenden van, a marxista elmélet szempontjából a valóság, az anyag az elsődleges.

3

A művészet értelmének egyik lehetséges magyarázata az is, hogy az a tudomány mellett az emberiség másik megismerési lehetősége, és a világ birtokbavételének eszköze. A tudomány a természet törvényeivel, az irodalom és a többi művészet az emberi természet világával foglalkozik. A tudomány a felismert és elsajátított törvényszerűségeket a technika keretei között felhasználja és az élet szolgálatába állítja. A tudomány eleve aktív és szolgálat jellegű. A köztük levő analógia alapján a művészetnek is aktívnak kell lennie, s a tudományhoz hasonlóan emberi értékeket kell teremtenie. Néha azt is mondjuk a művészetekről, hogy lényegük az emberi szabadságnak a fantázia segítségével való megvalósítása, Krleža ezt úgy mondja: „vágyakozás a földi gravitáció legyőzésére.“ Amennyiben a művészet az emberi természet törvényeit ku619